Megint melaminos tejport találtak Kínában

Egy kínai tejipari cég több vezetőjét letartóztatták, mert több mint 76 tonna melaminnal szennyezett tejport találtak az üzemben. A mérgező szerből megengedett mennyiség ötszázszorosa volt a tejporban.

A kínai hatóságok 76 tonna melaminnal szennyezett tejport foglaltak le pénteken az ország észak-nyugati részén. A vizsgálatok szerint a tejporban a mérgező anyagból a megengedett mennyiség ötszázszorosát mutatták ki a vizsgálatok. Azt eddig nem közölték, hogy a szennyezett termékből jutott-e a boltok polcaira is. A lefoglalt mennyiség zöme, 64 tonna, nyers tejpor volt, a maradék 12 tonna pedig késztermék. A szennyezett tejport a Dongjuan tejipari vállalat termékében találták. A cég jogi képviselőjét és termelési vezetőjét letartóztatták.

A melamin-botrány először 2008-ban pattant ki, az akkori szennyezési üggyel kapcsolatban 21 embert ítéltek el a hatóságok. Közülük kettőt ki is végeztek. A hivatalos adatok szerint hat csecsemő meghalt és majdnem háromszázezer gyerek megbetegedett Kínában, miután a nagy mennyiségben vesekövet okozó vegyi anyaggal szennyezett tejterméket fogyasztottak. A ragasztó- és műanyaggyártásban használt melamint azért adták tejporokhoz, hogy azok fehérjében dúsnak tűnjenek. Kínában egy ideig megpróbálták elhallgatni az ügyet, hogy ne a 2008-as nyári olimpiai játékok alatt robbanjon ki a botrány. A melamin miatt rengeteg terméket kellett visszavonni a világ minden részén.

KAPCSOLÓDÓ CIKK