Három perc két másodpercig tartott vasárnap a pamplonai bikafuttatás, ez alatt egy ember súlyosan megsérült, három másikat pedig könnyebb sérülésekkel vittek kórházba.

Egy ember súlyosan megsérült, amikor felnyársalta egy bika a pamplonai bikafuttatáson vasárnap - közölték helyi illetékesek. A pamplonai Navarra kórház egyik orvosa, Fernando Boneta elmondta: egy embert a jobb lábán szúrta meg egy bika szarva, a férfit kórházba vitték, állapota súlyos. Hárman szereztek könnyebb sérüléseket a vasárnapi bikafuttatáson, ők elestek, miközben a hat bika elől futottak.

A pamplonai bikafuttatás a San Fermin fesztivál része: a vasárnapi esemény három perc két másodpercig tartott és a Miura nevű farmról hoztak hat állatot. Ezen a telepen nevelik a legnagyobb és egyben legveszélyesebb bikákat.

Minden évben sokan sérülnek meg a hagyományos bikafuttatáson, amelynek 1911 óta 15 halálos áldozata volt. Utoljára egy évvel ezelőtt, július 10-én halt meg egy 27 éves spanyol férfi, akit a nyakán, a szívén és a tüdején talált el a bika szarva.

A turistákat általában nem érdeklik a felhergelt, a tömegtől megrémült és az utcák kövezetén gyakran elbukó bikák. Sokan részegen szállnak be a futásba, ami dühíti a helyieket. Állatvédők régóta bírálják a bikafuttatást, és a betiltását követelik, mindhiába.

A feljegyzések szerint a pamplonai bikafuttatás története 1591-ig nyúlik vissza. A kilenc napon át tartó fiesta lényege a reggelenkénti bikafuttatás: férfiak százai teszik próbára bátorságukat, amikor az aréna felé hajtott állatok előtt végigszaladnak Pamplona utcáin.