Megfékezték az erdőtüzeket Athén közelében

Vágólapra másolva!
Szombat estére csendesedett a szél, ezért meg tudták fékezni az Athén közelében puszító erdőtüzeket.
Vágólapra másolva!

Szombat estére részben meg tudták fékezni az aznap keletkezett két nagy erdőtüzet Athén közelében, mert a szélerősség jelentősen csökkent - közölték a tűzoltók. Ezek az első nagy tüzek az idén az országban. Az egyik az Athéntól 45 kilométerrel északkeletre lévő Kalamosz város közelében keletkezett, és délkeleti irányban, Marathon felé terjeszkedett. A másik tűzvész Lávrió kikötőváros közelében pattant ki, délkeletre Athéntól. A tűzoltók munkáját nehezítheti, hogy vasárnapra ismét szelesebb időjárást jósoltak.

Szombaton a két tűz miatt három üdülőhelyről és több tucat házból kellett kitelepíteni az embereket. A tűzoltóság szóvivője azt mondta, hogy a tűz közelében lévő emberek nem voltak veszélyben, csupán óvintézkedésként rendelték el az evakuálásukat. A füst miatt kellett zárni az egyik, Athénba vezető autópályát is. Görögországban nyaranta rendszeresek az erdőtüzek a hőség, a száraz levegő és a heves szelek kombinációjának következtében. 2007-ben hatalmas területeket pusztított el az erdőtűz Athén környékén.