Pornófilmes ajánlatot kapott az orosz kémnő

Vágólapra másolva!
Az egyik legnagyobb pornófilmes cégtől kapott ajánlatot Anna Chapman, az Egyesült Államokban lebukott orosz kémnő, aki egy brit bulvárlap szerint inkább a Playboynak pózolna meztelenül, amiért 56 millió forintnak megfelelő összeget kaphat. A Kuscsenko néven született vöröshajú kémnőről Nagy-Britanniában már jelentek meg meztelen képek, amelyeket volt férje hozott nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Filmszerepet ajánl Anna Chapmannek, az Egyesült Államokban lebukott, majd kiutasított orosz kémek egyikének a világ egyik legnagyobb felnőtt filmeket készítő cége Vivid Entertainment. A cég elnöke, Steven Hirsch levélben fordult Chapman amerikai ügyvédjéhez, amelyben azt írta: a vöröshajú orosz nő "a legdögösebb kém, akit az elmúlt években láthattunk".

Hirsch levelében - amelyet a cég honlapján hoztak nyilvánosságra - azt írta: Chapman "nem volt ugyan túl sikeres, mint kém, de azt hiszem, félelmetesen jó színésznő lehetne egyik készülő filmünkben. Készek vagyunk, hogy Moszkvába küldjük a legjobb rendezőket, B. Skowot". Hirsch kiemelte, hogy a Vivid Entertainment már több hírességgel is dolgozott együtt, például Pamela Andersonnal és Kim Kardashiannal.

A Sun című brit bulvárlap kedden arról írt, hogy Anna Chapman azt fontolgatja: meztelenül pózol a Playboy magazinnak, amiért állítólag 164 ezer fontot (56 millió forintot) kaphat. A lap egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja: a 28 éves nő minden bevételét elvesztette, hiszen kénytelen volt feladni az Egyesült Államokban működő vállalkozását. Abban reménykedik, hogy a Playboy mellett kiadhat egy könyvet, illetve eladhatja történetének filmes jogait.

Az amerikai igazságügyi minisztérium június végén jelentette be: 11 embert gyanúsít azzal, hogy az orosz kormánynak kémkedtek az Egyesült Államokban. Közülük tízet őrizetbe is vettek, a tizenegyedik embert, a csoport feltételezett pénzügyi háttéremberét párt nappal később Cipruson vették őrizetbe, de másnapra nyoma veszett. Az Egyesült Államokban letartóztatottak egyszerű átlagembernek tűntek, életük szokványos volt, de évek óta hamis személyazonossággal éltek az országban.

Anna Chapman eredetileg Kuscsenko néven született Oroszországban, apja a szovjet hírszerzés magas rangú tisztje volt. Volt férje nevével, brit állampolgárként élt 2006 óta New Yorkban. Lebukása után megfosztották brit állampolgárságától. Angliában bulvárszenzáció volt, hogy volt férje, Alex Chapman meztelen képeket hozott róla nyilvánosságra.