Már 700 halottja van a kínai áradásoknak

Vágólapra másolva!
Több mint 700 ember vesztette életét a Kínát sújtó áradásokban. Legutóbb Shenszi és Szecsuan tartományokban esett rendkívül nagy mennyiségű eső, ami miatt összesen két és fél millió embert kellett kitelepíteni.
Vágólapra másolva!

Kínában az idén már 701 ember vesztette életét és közel 350-en eltűntek a mostoha időjárás, a heves és folyamatos esőzés, az árvizek és a földcsuszamlások, hegyomlások, sárlavinák következtében - közölte a katasztrófavédelmet felügyelő központ. Az áradások összesen 27 tartományban és tartományi jogú városban 110 millió embernek okoztak kárt, a közvetlen anyagi veszteség megközelíti a 21 milliárd dollárt.

A legfrissebb jelentések szerint az északnyugat-kínai Senhszi (Shaanxi) tartomány déli részén legalább 41 halálos áldozata van az utóbbi idők esőzéseinek, földcsuszamlásainak, és 107 ember van az eltűntek listáján. A térség egyes részein múlt péntek és vasárnap között 330 milliméter csapadék hullott, amire 1953 óta nem volt példa. Kedd délutánig több mint másfél millió embert érintettek az áradások, több mint 27 ezer ház dőlt romba, és 101 ezer hektárt öntött el a víz. Az anyagi veszteséget 366 millió dollárra becsülik.

A szomszédos Szecsuan tartományban a vasárnap kezdődött áradásokban legalább 32 ember halt meg, 38-at eltűntként tartanak nyilván. Itt 85 megye 12 millió lakosát érte kár, a víz 56 ezer házat döntött romba, és közel egymillió embert kellett evakuálni. A tartományban több mint másfél milliárd dollárra becsülik a kárt.