A duisburgi polgármester lemondását kívánja a német államfő is a tragédia után

Vágólapra másolva!
Politikai felelősségére figyelmeztette Duisburg polgármesterét a német államfő a tragédiába torkolló Love Parade huszonegy áldozatának emlékére rendezett gyászmise másnapján. A polgármester - állítólag anyagi okokból - ragaszkodik a posztjához, noha országszerte szinte egyöntetűen sürgetik a távozását.
Vágólapra másolva!

Egy nappal a Love Parade áldozatainak emlékére rendezett gyászünnepség után Christian Wulff német államfő arra célzott, hogy a katasztrófa következményeként le kellene mondania Duisburg polgármesterének, Adolf Sauerlandnak. "Igaz, hogy a bűnösség bebizonyosodásáig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, csakhogy a konkrét egyéni bűnösség mellett létezik a politikai felelősség is" - mondta vasárnap egy lapinterjúban Wulff, aki maga is jelen volt a duisburgi Szent Szalvátor-templomban a huszonegy halálos áldozat lelki üdvéért bemutatott szombati gyászmisén.

A július 24-én rendezett Love Parade technofesztiválon, egyelőre ismeretlen okból pánik tört ki egy alagútban, amelyen át több ezren próbálták megközelíteni a rendezvény központi helyszínét. A tumultusban huszonegy ember meghalt, több mint ötszázan megsérültek. A rendezők, a rendőrség és a tűzoltók kölcsönösen egymást vádolják mulasztással, illetve értelmetlen óvintézkedéssel, amely szerintük a katasztrófához vezetet. (A tragédia okaival foglalkozó korábbi cikkünket itt találja.)

Sauerland egyelőre ellenáll a reá nehezedő, egyre nagyobb nyomásnak. Berlini sajtóhírek szerint azért nem hajlandó önként távozni, mert ha csak októberben mondana le, akkor - hosszabb hivatali idejének köszönhetően - jóval magasabb nyugdíj illetné meg.