Feloldották az útzárat az M5-ös autópályán

Vágólapra másolva!
Két baleset is történt hétfő reggel az M5-ös autópálya 67 kilométerénél. A rendőrség a mentés idejére teljesen lezárta a főváros felé vezető útpályát a lajosmizsei lehajtónál. A forgalom azóta megindult, a kocsikat egy parkolón keresztül engedik tovább, nagy a torlódás.
Vágólapra másolva!

Egy közeli parkolón keresztül terelik a forgalmat annak a két balesetnek a helyszíne közelében, amely az M5-ös autópálya lajosmizsei lehajtójánál történt a Budapest felé vezető oldalon - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Az erre közlekedőknek torlódásra kell felkészülniük, jelenleg araszolva halad a kocsisor.

Az egyik baleset úgy történt, hogy egy román rendszámú autó vezetője a belső sávban cserélt kereket, emoiatt egy arra haladó kocsi letért az úttestről, átszakította a vadhálót, majd árokba borult. A szemtanúk szerint egy ember kirepült a járműből a karambol közben. Az osztrák rendszámú járműben három macedón állampolgár - két férfi és egy nő - utazott. Őket kórházba szállították, állapotukról egyelőre nem érkeztek információk.

A közelben törtánt másik balesetben egy személygépkocsi ütközött kisteherautóval. Az autó utasa - egy kínai nő - az elsődleges információk alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.