Tízmillió dolláros kártérítést kérnek a Philadelphiában elhunyt magyar diákok után

Vágólapra másolva!
Fejenként ötmillió dollár (egymilliárd forint) kártérítést kérnek a július 17-i philadephiai hajóbalesetben elhunyt magyar diákok után - írja a Bors. A hozzátartozókat képviselő amerikai ügyvédek hajókat üzemeltető társaságok és a philadelphiai önkormányzat ellen is pert indítanak.
Vágólapra másolva!

Két cég és egy önkormányzat elleni is pert indítanak a philadephiai hajóbalesetben elhunyt magyar diákok szülei - jelentette a Bors. A lap szerint az elhunyt diákok után fejenként több mint ötmillió dollár kártérítést (összesen körülbelül 2 milliárd forint) kérnek.

A szülőket képviselő amerikai ügyvédek pert indítanak a kétéltű turistahajót üzemeltető Ride the Ducks, illetve a hajót üzemeltető a K-Sea Transportation Company mellett a philadelphiai önkormányzat ellen is, amelynek a tulajdonában volt az uszály. Az ügyvédek azért is felelősnek találják a várost, mert engedélyezte a nem megbízható kétéltű turistahajók üzemeltetését. A periratot kedden nyújtják be a bíróságra.

Július 7-én egy 15 fős mosonmagyaróvári cserediákcsoportot ért baleset Philadelphiában a Delaware folyón, mikor az őket szállító vízibusz először kigyulladt, majd ütközött egy uszállyal. A baleset következtében két diák veszítette életét. A balesetről bővebben itt olvashat.