Több tonna kőolaj ömlött a tengerbe Mumbainál

Vágólapra másolva!
Két teherhajó balesete miatt jelentős mennyiségű kőolaj ömlött az indai Mumbainál az Arab-tengerbe. A szombati balesetet csak hétfőn hozták nyilvánosságra az indiai hatóságok. A szivárgás azóta leállt, de az olajfolt terjedését még nem sikerült megállítani az indiai hatóságoknak.
Vágólapra másolva!

Jelentős mennyiségű kőolaj került az Arab-tengerbe az India nyugati partvidékén fekvő Mumbai kikötővárosnál egy baleset következtében; a parti őrség nagy erőkkel küzd a folt terjedése ellen - közölték hétfőn az indiai hatóságok.

A szombati balesetben két teherhajó ütközött össze Mumbai kikötője közelében. "Az egyik mintegy 3 ezer tonna olajat és olajszármazékot szállított, és a 12 tartálya közül kettő felhasadt. A hétfői tájékoztatás szerint óránként két tonna olaj került a vízbe, de később a szivárgás magától leállt. Az elmúlt hat órában nem folyt ki több olaj" - mondta a parti őrség egyik illetékese. A két sérült tartályban 879 tonna olaj volt eredetileg, de még nem tudják, mennyi került a vízbe.

A hatóságok helikopterekről leszórt vegyszerekkel és más eszközökkel igyekszenek megakadályozni a folt terjedését. Mahárástra szövetségi állam környezetvédelmi minisztere elmondta, hogy külföldi szakértőkkel is konzultálnak a legjobb módszerekről. A partvidék lakosait felkérték, hogy jelezzék, ha az olajfolt felbukkanását észlelik.

A Dzsaváharlál Nehruról, a független India első miniszterelnökéről elnevezett városi kikötőt legalább szerdáig lezárták. A másik hajóról mintegy 250 konténer a tengerbe zuhant, és ezeket megpróbálják kiemelni, mert veszélyt jelentenek a kikötő forgalmára. A két hajó legénysége sérülés nélkül vészelte át az ütközést.