Elvenné Firenzétől Michaelangelo Dávidját az olasz állam

Vágólapra másolva!
Két ügyvédet bízott meg az olasz kormány, hogy bizonyítsák be: a Firenze jelképének számító Dávid-szobor nem a város, hanem az olasz állam tulajdona. Firenze polgármestere tiltakozik a kisajátítás ellen, mert szerinte másfél évszázada az állam a városnak adta Michaelangelo műalkotását.
Vágólapra másolva!

Kemény vita alakult ki Michaelangelo világhírű szobrának, a Dávidnak a tulajdonjogáért Firenze város önkormányzata és az olasz állam között - írja a Guardian című brit lap. A napokban a kormány megbízásából két ügyvéd állt elő azzal az érveléssel, hogy a szobor korábban a Firenzei Köztársaság tulajdonában állt, a köztársaság jogörököse pedig nem Firenze városa, hanem az állam.

Matteo Renzi, Firenze polgármestere arra hivatkozva próbálja megtartani a szobrot, hogy egy 1970-es nyilatkozatban az állam Firenze városának adományozta a Dávidnak otthont adó épületet, a Palazzo Vecchiót, és minden benne található műtárgyat. "Úgy tűnik, a római ügyvédeknek nincs jobb dolguk ilyenkor augusztusban" - támadta a szobrot megkörnyékező ügyvédeket a polgármester, ők azonban közölték: a Firenze által hivatkozott dokumentum nem említi konkrétan, hogy a Dávid-szobrot is megkapta a város.