Hillary Clinton köszöntötte Magyarországot az államalapítás ünnepén

2010.08.20. 21:25

Hivatalos közleményben köszöntötte a magyar embereket Hillary Clinton az államalapítás ünnepén. Örül, hogy a két ország jó barátságban van, szövetségeseik vagyunk a NATO-ban, és hogy Afganisztánban is számíthatnak ránk.

"Obama elnök és az amerikai emberek nevében gratulálok a magyar embereknek Szent István napján és az államalapítás ünnepén." - kezdte Magyarországnak címzett augusztus 20-i köszöntőjét Hillary Clinton az amerikai külügyminisztérium honlapján közzé tett hivatalos üdvözletében.

Az amerikai külügyminiszter köszöntőjében kitért arra is, hogy milyen jelentős mértékben járult hozzá Magyarország a világ kultúrájához - példának Bartók zenéjét és Petőfi verseit hozta föl. "A több mint 1,5 millió Amerikában élő magyar vibráló közössége pedig továbbra is az Egyesült Államokat erősíti."

Hillary Clinton köszöntőjében azt is megemlíti, hogy húsz éve voltak hazánkban az első szabad választások, és továbbra is nagy örömükre szolgál, hogy az olyan magyar intézményi kezdeményezéseken keresztül, mint a Demokratikus Átalakulásért Intézet, vagy a tervbe vett Lantos Nemzetközi Szabadság és Demokrácia Intézet közösen dolgozhat a két ország a demokrácia propagálását és az emberi jogok védelmét elősegítő ügyeken.

"Mi Amerikaiak büszkék vagyunk arra is, hogy Magyarország nem csak az egyik közeli barátunk, hanem kulcsfontosságú szövetségesünk a NATO-ban, és nagyra értékeljük az afganisztáni együttműködését is. Ebből az alkalomból szeretnék boldog nemzeti ünnepet kívánni az országnak, bízva abban, hogy továbbra is szoros marad a kapcsolat a két ország között." - zárta hivatalos üdvözletét az amerikai külügyminiszter.

KAPCSOLÓDÓ CIKK