Elbukta a pert a melltartó nélkül napozó lányt feljelentő olasz anya

Vágólapra másolva!
Melltartó nélkül napozó lányt jelentett fel egy kétgyerekes anya Olaszországban, mert állítása szerint obszcén módon kente szét magán a napolajat, ami felzaklatta a fiait. A bíróság pár percet foglalkozott az üggyel, majd elutasították a feljelentést.
Vágólapra másolva!

Feljelentett egy 26 éves strandolót egy kétgyerekes anya Olaszországban, mert még augusztus elején melltartó nélkül napozott a strandon és szerinte obszcén módon kente szét a naptejet testén. A feljelentő szerint a látványos akció felkavarta gyerekeit. Az anya a strandon megkérte a fiatal lányt, hogy takarja el melleit, majd vitatkozni kezdtek és rendőrt hívtak hozzájuk.

Az ügyet tárgyaló római bíróság pár perc alatt elutasította a keresetet hétfőn. A fiatal lány ügyvédje a tárgyalás után azt mondta, nem volt kétsége afelől, hogy az ügyet ejtik, hiszen Olaszországban nem tilos a topless napozás. Hozzátette, nem az ő hibája, hogy "dús keblei" vannak - írja a brit Daily Telegraph internetes kiadása.

"A feljelentés alapja a bigottéria és a szűklátókörűség, amely szerencsére csak kevés olaszra jellemző" - mondta az ügyvéd a Corriere della Sera című olasz napilap szerint. A feljelentett lány annyit mondott a tárgyalás után, örül a döntésnek és elutazik Görögországba nyaralni, ahol szintén topless akar napozni.