A női mellek felszabadításáért tüntettek amerikai feministák

Vágólapra másolva!
Amerikai feministiák tüntetéseket szerveztek az Egyesült Államok több nagyvárosában azért, hogy a nőknek is joguk legyen meztelen felsőtesttel mutatkozni nyilvánosan. Azzal érvelnek, hogy ha a férfiak levehetik a pólójukat az utcán, a nőknek sem szabad ezt tiltani.
Vágólapra másolva!

Körülbelül kétszáz ember, köztük két tucat meztelen felsőtestű nő vonult fel vasárnap a Los Angeles-i Venice Beach parti sétányon, hogy a férfaikéval egyenlő jogokat követeljenek a nőknek. A felvonulással azt szerették volna elérni, hogy nyilvánosan meztelen felsőtesttel mutakozhassanak - írja a Los Angeles Times. A tüntetést a Gotopless nevű amerikai feminista szervezet hirdette meg, Los Angeles mellett több más amerikai nagyvárosban, például New Yorkban, Denverben, Chicagóban is voltak hasonló megmozdulások. A felvonulásokat az augusztus 26-át megelőző napokra időzítették, 1920-ban ugyanis ezen a napon kapták meg a nők a szavazati jogot az Egyesült Államokban.

Los Angelesben szabálysértésnek számít, ha egy nő fedetlen mellel mutatkozik az utcán, míg a férfiaknak ezt nem tiltja semmi. A vasárnapi rendezvényhez előzetes engedélyt kaptak a hatóságoktól a felvonulók, akik megígérték, hogy engedelmeskednek a törvénynek annyiban, hogy ragasztószalaggal vagy ragtapasszal eltakarják a mellbimbójukat. "Szabadíts fel a melled, szabadítsd fel az elméd" - többek között ilyen transzparenseket lehetett látni a felvonulók kezében.

A menettel tartott körülbelül ötven piros bikinifelsőt viselő férfi is, akik így mutatták ki a melltartó viselésre kötelezett nőkkel szembeni szolidartásukat. "Ha nekünk nem szabad, a férfiakat is arra kellene kényszeríteni, hogy takarják el a mellkasukat az egyenlőség nevében" - mondta az egyik szervező, Nadine Gary.