Prostituáltakat futtató magyarokat állítottak bíróság elé Svájcban

Vágólapra másolva!
Négy magyar férfit állítottak bíróság elé Svájcban, akik a vádirat szerint magyarországi és romániai nőket kényszerítettek prostitúcióra, illetve rendszeresen bántalmazták is őket. A bandavezér akár 16 év börtönbüntetést is kaphat. Az ötödik vádlott a börtönben öngyilkos lett.
Vágólapra másolva!

Egyebek mellett emberkereskedelem és súlyos testi sértés vádjával állítottak bíróság elé szerdán Zürichben négy, prostituáltakat futtató magyar férfit - írja Neue Zürcher Zeitung című svájci lap internetes kiadása. A vádiratban több más vádpont mellett az is szerepel, hogy a vádlottak terhes prostituáltakat bántalmaztak azzal a céllal, hogy vetélést idézzenek elő náluk.

Az elsőrendű vádlottra 16 év börtönbüntetést kért az ügyész, a másik három férfira négy és fél, kilenc, illetve tizenegy év börtönt. Mindannyian ártatlannak vallották magukat a fő vádpontokban. A cikk szerint egy ötödik vádlott öngyilkos lett a vizsgálati fogság alatt. Az ügyben egyszerre szerepel vádlottként és áldozatként egy hatodik személy, egy nő, akit azzal bíztak meg, hogy az utcán felügyelje a prostituáltakat.

A Magyarországon büntetett előéletű vádlottak Magyarországról és Romániából vittek prostituáltakat Zürichbe, ott utcai prostitúcióra kényszerítették és rendszeresen bántalmazták őket. A hatóságok tizenhat áldozatról tudnak. A lap egy korábbi cikke szerint a svájci hatóságok többhónapos nyomozás eredményeként, egy nagyszabású razzia során tartóztatták le a gyanúsítottakat, a magyar társszervekkel szoros együttműködésben. A per várhatóan csütörtökön ér véget.