Három év után szabadult ki lakásából a 272 kilós thai nő

Vágólapra másolva!
Három év után elhagyhatta saját lakását Thaiföld legnehezebb embere, egy 272 kilós nő - írja a Telegraph. A nőt egy targonca segítségével vitték orvosi kezelésre.
Vágólapra másolva!

Három év után elhagyta lakását egy 272 kilós thai nő - írja a Daily Telegraph internetes kiadása. A 40 éves Umnuayporn Tongprapának orvosi kezelésre van szüksége, mert el kell távolítani egy tumort a jobb lábából, ezért a szomszédai értesítették a hatóságokat. A bangkoki kormányzó még egy forgatócsoportot is kirendelt, hogy megörökíthessék, amint a nő elhagyja a lakást. Az akcióban többen is segédkeztek, ugyanis le kellett bontani egy belső falat ahhoz, hogy a nő kijuthasson a házból, majd pedig egy targoncával kellett a bangkoki kórházba szállítani.

A nő saját elmondása szerint csak pár lépést tud megtenni, és örökbefogadott fiai szoktak segíteni neki. A kórház igazgatója szerint nagyon valószínű, hogy a nő az ország legnehezebb embere. A tumor eltávolítása mellett a súlyát is csökkenteni fogják a kórházban, aminek Tongprapa nagyon örül, ugyanis minden álma, hogy kimehessen a strandra.