Cipőkkel és tojással dobálták Tony Blair Dublinban

Vágólapra másolva!
Háborúellenes tüntetők fogadták Tony Blair korábbi brit kormányfőt Dublinban. A könyve dedikálására érkező Blairt tojással és cipőkkel dobálták, de nem találták el. A rendőrség három embert őrizetbe vett.
Vágólapra másolva!

Tojással és cipőkkel dobálták meg háború ellen tüntetők Dublinban Tony Blair korábbi brit miniszterelnököt, aki önéletrajzi könyvének dedikálására érkezett az ír fővárosba. A rendőrség és Blair testőrei felkészültek az akcióra, így a tüntetők nem találták el a volt kormányfőt. A BBC tudósítása szerint a rendőrség kordonnal tartotta az utca túloldalán a mintegy 200 tüntetőt, Blair testőrei pedig fekete esernyőket tartottak a feje fölé, amíg besétált a könyvesboltba.

Az ír és palesztin zászlókat lengető tüntetők a 2003-ban kezdődött iraki háborúban játszott szerepe miatt támadták Blairt, tábláikon egyebek mellett az állt: "Blair hazudott, milliók haltak meg". Amikor a korábbi miniszterelnököt szállító autó megérkezett a tüntetők megpróbálták eltolni a kordont, és dulakodni kezdtek a rendőrökkel. A rendőrség szerint három tiltakozót őrizetbe vettek.

A miniszterelnöki posztot 1997 és 2007-között betöltő Blair Egy utazás című könyve a napokban jelent meg Nagy-Britanniában. Ebben egyebek közt leírja, hogy nem bánta meg döntését, amellyel országát belevitte az iraki háborúba. A hírek szerint 5,6 millió eurót kapott a könyvért, a bevételt pedig egy háborús veteránokat segítő alapítványnak ajánlotta fel. A könyv londoni bemutatóját is tüntetők zavarták meg.