Kannibalizmusra fanyalodó túlélők buzdítják a chilei bányászokat

A chilei bányászokat buzdítják azok az egykori rögbijátékosok is, akik közel negyven éve úgy éltek túl egy repülőbalesetet az Andokban, hogy halott bajtársaik húsából ettek. Az akkori túlélők szerint a bányászok szerencsésebbek, mint ők, mert nem kell ilyesmire vetemedniük. Az első 17 napot a bányászok is csak úgy élték túl a mélyben, hogy mindenkinek két kanál tonhal és fél pohár tej jutott kétnaponta.

A legopitimistább tervek szerint is legalább karácsonyig eltart, mire ki tudják menteni a 33 föld alatt rekedt bányászt Chilében. Az augusztus 5-i bányaomlás óta a föld alatt élő férfiak életét a műszakvezetőjük, Luis Urzua szervezi, de a hitet nemcsak ő próbálja tartani a bányászaiban. Mióta a mentőcsapatoknak sikerült egy keskeny lyukat fúrni a bányászok 700 méter mélyen lévő óvóhelyéhez, és telefon- és videóüzenetek továbbítására is alkalmas optikai kábelt vezettek le a mélybe, a bányászok a felszínről is sok támogatást kaptak. Beszélhettek rokonaikkal, barátaikkal, és minden nap orvos és pszichológus érdeklődik az állapotukról.

A héten annak a rögbicsapatnak a tagjai is ellátogattak a szerencsétlenség helyszínére, akik közel negyven éve az Andokban éltek túl egy repülőgépbalesetet - írja a Telegraph. "Mi is nagyon nehéz helyzeten mentünk keresztül, de túléltük. Azért jöttünk most ide, hogy elmondjuk a bányászoknak, bármilyen rosszul mennek is a dolgok, bármilyen kilátástalannak tűnik is a helyzetük, ki kell tartaniuk, és hinni abban, hogy minden jóra fordul" - idézi a lap a négyfős csapat egyik tagját, az 59 éves Pedro Alcortat.

Életben maradtak

Alcorta és a chilei bányához látogató három társa, Ramon Sabella, Jose Luis Inciarte és Gustavo Servino annak az uruguayi főiskolai rögbicsapatnak voltak a tagjai, amely 1972. október 13-án útban Chilébe repülőbalesetet szendvedt az Andokban. A gép a rossz látási viszonyok miatt egy hegycsúcsnak ütközött, majd a hófödte, fagyott tájra zuhant. Az utasok egy része azonnal meghalt, de a szerencsés többség könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet. A túlélőknek nemcsak a sérülésekkel és a hideggel, hanem az éhséggel is meg kellett küzdeniük. A mentőcsapatok már rég feladták a keresésüket, amikor 16 túlélő előkerült a hegyekből. A csapat tagjai úgy élték túl a baleset és a megmentésük között eltelt 72 napot, hogy halott bajtársaik húsából ettek. Történetükből Életben maradtak címmel könyv és egy hollywoodi film is készült.

A Chilében hősként tisztelt túlélők megjegyezték, hogy ugyan a mélyben rekedt bányászoknak nem kell olyan súlyos dilemmákkal megküzdeniük, mint nekik kellett a hegyen, de azért vannak hasonlóságok a két baleset között. "Ők sem tudják pontosan, hogy mikorra mentik ki őket, és nekik is együtt kell dolgozniuk a túlélésért" - mondta Algorta.

"A bányászok sokkal szerencsésebbek, mint mi voltunk, mert nem kell meghozniuk azt a szörnyűséges döntést, hogy megegyék a bajtársaikat" - mondta az egyik túlélő, a 62 éves Inciarte. "Nekünk ez volt a legnehezebb, mert amikor magadhoz veszed egy barátod húsának egy élettelen, lelketlen darabját, minden porcikád tiltakozik" - mondta az egykori rögbijátékos. "A kézed, ami levágja a húst, nem engedelmeskedik, de túllépsz ezen. Nem nyílik ki a szád, de kényszeríted. Aztán a torok nem nyel, de megint csak erőlteted. Aztán a hús leér a gyomrodba, és tudod, hogy életben fogsz maradni, tehát jó döntést hoztál" - idézte fel a közel negyven éve történteket.

"El fogjuk nekik mondani, hogy legyenek erősek, őrizzék a hitüket, és legyenek biztosak abban, hogy amint ennek ez egésznek vége lesz, ugyanúgy tudják majd folytatni a normális életüket, mint ahogy mi tettük" - mondta Mr. Alcorta, mielőtt telefonon beszélt volna a bányászokkal.

Kétnaponta két kanál tonhal és fél pohár tej

A mentőcsapatok által fúrt lyukon keresztül nemcsak a telefon- és videóhívások, a bíztatások és lélekerősítő üzenetek jutnak el a bányászokhoz, de naponta friss levegőt és élelmiszert is kapnak a mentőcsapatoktól. A bányaomlás után 17 napig azonban semmilyen kapcsolatuk nem volt a külvilággal, semmit nem tudtak arról, hogy megmentik-e őket valaha. Azt, hogy túlélték ezt az időszakot, műszakvezetőjüknek, az 54 éves Luis Urzuanak köszönhetik.

Urzua gondoskodott például arról, hogy a bányában vészhelyzetre kialakított óvóhelyeken elraktározott élelmiszerkészletet be tudják osztani, amíg megérkeznek a mentőcsapatok - írja a Guardian az egykori műszakvezetőt bemutató cikkében. Abban pillanatban, ahogy beomlott a bánya, Urzua nagyon kemény szabályokat hozott a túlélés érdekében. Meghatározta a fejadagot is: minden bányász 48 óránként két kanál tonhalat és fél pohár tejet kapott. 16 nap múlva, amikor a mentőcsapatok egy szűk járattal elérték a bányászok óvóhelyét, a szigorú döntés ellenére már minden élelmiszer elfogyott, és az emberek 48 órája nem ettek semmit.

Szent és sérthetetlen főnök

A mélyben Urzua a főnök, döntései és parancsait, legyenek akármilyen szigorúak, senki nem kérdőjelezi meg - állítják a mentőcsapat Guardiannak nyilatkozó tagjai. "Ez egy nagyon veszélyes munka, a statisztikák szerint Chilében a legmagasabb a munkahelyi halálozások aránya, és ez főleg a bányászatnak köszönhető" - mondta Dr. Jamie Manalich, a chilei egészségügyi miniszter, aki szerint ez az egyik oka annak, hogy a bányászok világában nagyon szigorú hierarchia, szinte katonai fegyelem uralkodik.

"Urzua évek óta vezető a maga területén, a társai választották ki erre a posztra" - mondta Dr. Andreas Llarena, a chilei haditengerészet parancsnoka, akit azért küldtek a bányaszerencsétlenség helyszínére, hogy koordinálja a mentési munkákat. "Egy bányász számára a vezetője szent és sérthetetlen. Soha nem gondolnának arra, hogy leváltsák. Ez egy kőbe vésett pozíció, a bányászok életének egyik parancsolata" - mondta.

Ahogy beomlott a bánya, Urzua egy helyre terelte az embereket, és egy háromfős felderítőcsapatot szervezett. Miután megbizonyosodott arról, hogy a föld alatt rekedtek, a túlélés érdekében szigorú szabályokat hozott. Térképész ismereteit kihasználva pontos rajzot készített a bányászok föld alatti világáról, amelyhez több mint két kilométernyi csatorna, barlangok, és egy 35 négyzetméteres óvóhely tartozik. A fejadagon kívül azt is kijelölte, hol dolgoznak, hol alszanak, és melyik helyeket használhatják egészségügyi szükségleteik kielégítésére.

"Csak röviden, sok a munka"

A parancsnok rendelkezett arról is, hogy továbbra is 12 órás műszakokban, váltásban dolgoznak, és arról is, hogy a bányászkocsik lámpáival világítanak, hogy utánozzák a nappalok és éjszakák váltakozását, így megpróbálják fenntartani az emberek normális életritmusát. A bányászok azóta megerősítették a mennyezetet, de azzal is napokat töltöttek, hogy leszedték a laza köveket a plafonról, nehogy éjszaka valaki megsérüljön a lepotyogó kövektől.

Nem töltik tétlenül a kimentésükig hátralévő időt sem, Urzuának még sok mindent elő kell készítenie. Vasárnap a bányászok elkezdetek átköltözni egy új, kevésbé szemetes óvóhelyre, ami körülbelül kétszáz méterrel mélyebben van a bányászaknában. "Csak röviden, mert nagyon sok a munka" - mondta Urzua egyik nap telefonon az orvosnak, aki egy pszichológus és egy bányamérnök mellett napontan telefonos eligazítást tart neki.

A chilei kormánynak három mentési terve van, ezeket egyszerűen A, B és C terveknek nevezik. Mindegyik egy többmillió dolláros hazárdjáték, és mindegyik függ attól, hogy a kimerült Urzua hogyan tudja megszervezni a mélyben rekedt bányászokat - írja a Guardian.

"A bányászok nagyon bátor és erős emberek, és alkalmazkodóak. Minden jel szerint meg tudják szervezni magukat" - mondta Al Holland, a Nasa pszichológusa, aki azért ment Chilébe, hogy megossza az ottaniakkal a hasonlóan súlyos helyzetkeben szerzett tapasztalatait. "Ezek a férfiak mesterei saját sorsuknak. Hiszem, hogy túl fogják élni" - mondta.