Tűzszünetről beszél egy videóüzenetben az ETA

Vágólapra másolva!
Egy, a BBC birtokába került videóüzenetben tűzszünetet hirdetett az ETA baszk szeparatista szervezet. Egyelőre nem tudni, hogy ideiglenes-e vagy tartós a tűzszünetről van-e szó.
Vágólapra másolva!

Tűzszünetet hirdetett a baszk szeparatista vezet, az ETA - közölte vasárnap a BBC egy videóüzenetre hivatkozva.

A felvételen a csoport három, álarcot és baszksapkát viselő tagja jelenik meg az ETA zászlajával, majd a középső felolvas egy szöveget, amely szerint hónapokkal ezelőtt hozták meg a döntést, hogy nem indítanak fegyveres akciót.

Egyelőre nem tudni, hogy ideiglenes-e vagy sem a tűzszünet, ha az előbbi, akkor meddig tart. A bejelentés szerint "a demokratikus folyamat érdekében" hozta meg a döntést a szervezet. A szocialista spanyol kormány korábban már közölte: kész a tárgyalásokra, ha az ETA lemond az erőszakról.

A Baszkföld függetlenségéért folytatott harcokban több mint 820-an haltak meg az elmúlt 40 évben. Régebben két tűzszünetet is meghirdettek, de mindkettőt visszavonták később.