Antiszemitizmus miatt bírálja Iránt az atomháborútól rettegő Castro

Vágólapra másolva!
Antiszemitizmus miatt bírálta az iráni elnököt egy amerikai lapnak adott interjúban Fidel Castro, Kuba korábbi elnöke. Castro Irán és Izrael szembenállása miatt valós veszélynek tart egy közelgő atomháborút, mert szerinte Barack Obama amerikai elnök könnyen "túlreagálhatja" a dolgokat.
Vágólapra másolva!

Antiszemita beálítottsága és holokauszttagadó megnyilvánulásai miatt bírálta Máhmúd Ahmadinezsad iráni elnököt Fidel Castro, Kuba korábbi vezetője, aki többórás interjút adott az amerikai Atlantic Magazine általa Kubába hívott újságírójának. A lap szerint Castro arról beszélt, hogy Iránnak a béke érdekében "el kell ismernie az antiszemitizmus történelmét", és meg kellene értenie, hogy az izraeliek miért féltik a létüket.

Castro arról is beszéltn, hogy megérti az izraeli és amerikai agressziótól tartó Irán félelmeit, és nem hiszi, hogy szankciókkal és fenyegetésekkel el lehet téríteni Iránt az atomfegyver fejlesztésének útjáról. Hozzátette ugyanakkor: attól tart, hogy egy esetleges konfliktus Irán és ellenségei közt atomháborúhoz vezethet. "Az ember azt hiszi, képes uralkodni magán, de lehet, hogy Obama túlreagálja a dolgokat, és az események végül egy atomháborúba torkollnak" - fogalmazott.