Elfogták az El Grande becenevű mexikói drogbárót

Vágólapra másolva!
Két héttel a Barbie becenéven ismert mexikói drogbáró kézre kerítése után újabb drogbárót tartóztattak le a mexikói hatóságok vasárnap. A most elfogott férfi ugyanannak a kartellnek egy rivális csoportját vezette.
Vágólapra másolva!

A mexikói haditengerészet vasárnap Mexikóvárostól keletre, Pueblában letartóztatta az egyik leghírhedtebb mexikói drogkartell egyik vezérét, Sergio Enrique Villareal Barragánt, az El Grande néven ismert drogbárót. A Beltrán Leyva testvérek kartellje vezérének kézre kerítésére 30 millió mexikói peso (csaknem félmillárd forint) nyomravezető díjat tűztek ki a hatóságok, de azt egyelőre nem tudni, hogy miként jutottak a veszélyes bűnöző nyomára. A spanyol haditengerészet szóvivője közölte, hogy Villareal Barragánnal együtt két másik gyanúsítottat is elfogtak: ellenállást egyikük sem tanúsított.

Két héttel ezelőtt tartóztatták le ugyanennek a kartellnek egy másik vezető emberét, a Barbie becenéven ismert Edgar Valdezt, aki a BBC szerint a kartellen belüli rivális csoport főnöke volt. Villareal korábban rendőr volt, majd több bűnszervezetnek is dolgozott, mielőtt beállt volna Arturo Beltran Leyva drogkartelljébe.

Beltran Leyvát tavaly decemberben lelőtte a haditengereszét, és ezután harc kezdődött a kartell vezetéséért - írja a BBC. Sergio Villarreal állítólag Beltran Leyva testvéréhez, Hectorhoz volt lojális, míg Edgar Valdez, akit augusztus 30-án tartóztattak le, a rivális klikket vezette.