Csempészéssel gyanúsítanak koszóvói békefenntartókat

Vágólapra másolva!
A KFOR több katonáját bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, többek között üzemanyag-csempészésbe és adócsalási ügybe keveredhettek bele - közölte szerdán a KFOR.
Vágólapra másolva!

A KFOR, a koszovói nemzetközi békefenntartó erő több katonáját bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. Többek között üzemanyag-csempészésbe és adócsalási ügybe keveredhettek bele - jelentette be szerdán a KFOR, hozzátéve, hogy maradéktalanul támogatja a nyomozást.

Az esetről egyéb részleteket hivatalosan nem közöltek. A nemzetközi szervezet egy neve elhallgatását kérő munkatársa szerint ukrán katonák ügyében folytat vizsgálatot az EULEX, az EU koszovói igazságügyi és rendészeti missziója. Az EULEX szerdán közölte, hogy négy koszovói cégnél tartottak házkutatást és öt koszovóit őrizetbe vettek a gyanúval kapcsolatban.