Elektronikus karkötővel követnék nyomon a lengyel pedofilokat

Vágólapra másolva!
Lengyelországban 2012-től alkalmazni fogják az elektronikus karkötőt annak megállapítására, hogy a szabadlábra helyezett pedofilok merre járnak - jelentette be szerdán a varsói igazságügyi minisztérium.
Vágólapra másolva!

Lengyelországban 2012-től alkalmazni fogják az elektronikus karkötőt annak megállapítására, hogy a szabadlábra helyezett pedofilok merre járnak - jelentette be szerdán a varsói igazságügyi minisztérium. Az intézkedést az egyre nagyobb számú visszaeső pedofil miatt fogják bevezetni - mondta Krzysztof Kwiatkowski igazságügyi miniszter.

Lengyelországban szeptember óta már használják ezt a típusú ellenőrző eszközt olyanok esetében, akik egy évnél nem hosszabb szabadságvesztést kaptak, de azt nem börtönben kell letölteniük. Egy, júniusban hatályba lépett törvény pedig vegyi kasztrációt ír elő a nemi erőszakért elítélt pedofilok, illetve a vérfertőzésért elítélt személyek esetében. Ez utóbbi rendelkezés egy 2008-as bűnügyre vezethető vissza, amikor egy férfi megerőszakolta, hat éven át rabságban tartotta lányát, és kétszer is teherbe ejtette.