Vágólapra másolva!
Az ügyészség szerint éveken át erőszakoskodott mostohalányaival egy bolíviai férfi, akinek összesen hat gyereke született a megerőszakolt lányoktól. A jelenleg is tinédzser-korú lányok kilenc év után levélben tudtak segítséget kérni a hatóságoktól.
Vágólapra másolva!

Letartóztattak Bolíviában egy 48 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy az eltelt kilenc évben folyamatosan megerőszakolta két, most 17 és 19 éves mostohalányát, és már hat gyereke született tőlük.

Az eset úgy derült ki, hogy az áldozatok titokban levelet juttattak el a bolíviai egészségügyi hatóságoknak, leírták a visszaéléseket, és segítséget kértek. Mint írták, be vannak zárva, és nem beszélhetnek senkivel.

A 17 éves lánynak két gyereke született. Az egyik két éves, a másik nyolc hónapos. A nagyobbik nővérnek 6, 4, és 1 éves gyereke van, a negyedik pénteken született.

Az üggyel foglalkozó Santa Cruz-i ügyész közlése szerint a sorozatos erőszak a nagyobbik lány esetében 11 éves korban kezdődött, a másikkal akkor, amikor 12 éves volt. A mostohaapa halállal fenyegette őket. Az anya tudott a dolgokról, de a férfi agresszivitása miatt nem mert feljelentést tenni - mondta az ügyész.

A gyanúsított a hegyekbe menekült, de a parasztok felfedezték, elfogták, és átadták a rendőrségnek. A férfi házában 16 személy élt: a mostohaapa, a felesége, annak nyolc gyereke, köztük a megerőszakolt két lány, valamint az utóbbiak hat gyereke. A gyanúsított tagadja az ellene felhozott vádakat.