Nemzeti parkokat perzseltek fel a brazil fővárost fenyegető tüzek

Vágólapra másolva!
Több óriási erdőtűz pusztít Brazília középső részén, amelyek nemzeti parkokat pusztítanak, és a fővárost is fenyegetik. A nagy kiterjedésú tüzek miatt a fővárosban és környékén szükségállapotot rendeltek el.
Vágólapra másolva!

Szükségállapotot hirdettek az erdőtüzek miatt a Brazília fővárosát is magába foglaló szövetségi államban kedden. Az egyik, vasárnap kitört tűzvész már tízezer hektárnyi területet emésztett föl a főváros mellett fekvő Brasilia nemzeti parkból, és magára a városra is veszélyt jelent. Az államban három más nagy tűz is tombol, amelyekből az egyik megsemmisített egy magas feszültségű elektromos távvezetéket, és ezzel áramszünetet okozott a főváros egy részében.

Brazíliavárostól 200 kilométernyire északra egy másik nagy tűz 30 ezer hektár szavannát pusztított el a Chapada dos Veadeiros nemzeti parkban, amelyet az UNESO a világörökségbe sorolt be növény- és állatvilágának gazdagsága miatt. Brazíliában az áprilisban kezdődött száraz évszak a szokásosnál is intenzívebb, emiatt a sokéves átlagnál 85 százalékkal több tűzeset történt eddig.