Egyetemista lányok fenekén hirdeti magát egy gyorsétterem az USA-ban

Vágólapra másolva!
Csinos egyetemista lányokat bérelt fel legújabb hamburgerének hirdetésére egy gyorsétteremlánc Amerikában, hogy a lányok fenekén elhelyezett logóval keltse fel a hamburgerrajongó férfiak érdeklődését. A módszer ellen tiltakoznak a nőjogi szervezetek, a cég azonban a kampány kiterjesztésére készül.
Vágólapra másolva!

Egyetemista lányok fenekén hirdette meg legújabb dupla szendvicsét az egyik amerikai gyorsétteremlánc, amely így próbál javítani romló eladási mutatóin - írja a Telegraph brit napilap. A cég 500 dolláros fizetésért bérelt fel csinos egyetemista lányokat, akik kuponokat osztogatnak, miközben nadrágjuk fenekén is reklámlogó hirdeti az étteremlánc új termékét.

Az új szendvicset egyelőre csak a Kentucky államban található Louisville egyik egyetemén reklámozzák "élő reklámtáblákkal", de a módszer már így is több nőjogi szervezet tiltakozását váltotta ki. Az USA legnagyobb női szervezetének, a Nők Nemzeti Szervezetének elnöke közölte: "Ocsmány dolog, hogy ismét a nők testét használják alapvetően egészségtelen termékek árusítására".

A gyorsétteremlánc ugyanakkor nem tartja problémásnak, hogy a csinos hátsókkal kelti fel vásárlói figyelmét az 540 kalóriás szendvicsekre. John Cywinski, a cég marketing- és ételfejlesztési vezetője a Telegraphnak azt mondta, hogy szerintük a módszer hatékonyan kelti fel a fiatal férfiak figyelmét, márpedig ők számítanak a legnagyobb hamburgerrajongóknak és az étteremlánc legfőbb célcsoportjának. A cég szóvivője közölte: eddig semmilyen panasz nem érkezett hozzájuk a reklámozási módszerrel kapcsolatban.

Bár a cég egyelőre csak a louisville-i Spalding katolikus egyetemen használja az egyetemista lányok fenekét a szendvicsek iránti érdeklődés felkeltésére, a tervek szerint további egyetemeken is meghonosítják a módszert. A kampány kiterjesztéséhez ígéretük szerint a Facebook közösségi oldalon fognak újabb lányokat toborozni.