Állami támogatást próbált kérni a brit királynő palotái fűtéséhez

2010.09.24. 17:26

2004-ben II. Erzsébet brit királynő megbízottja megpróbált támogatást kérni az udvar számára fűtési rendszerek korszerűsítéséhez egy szegény emberek megsegítésére létrehozott állami alapból - írja a The Independent brit lap pénteken a birtokába került levelezésre hivatkozva. Az udvar kérését arra hivatkozva utasították el, hogy az nem venné jól ki magát a sajtóban.

Állami támogatást próbált kérni palotáinak költséghatékonyabb fűtéséhez a brit uralkodó, II. Erzsébet megbízottja - írta pénteken a birtokába került dokumentumokra hivatkozva a The Independent, a legnagyobb liberális brit napilap. A cikk szerint 2004-ben az udvar abból a keretből kért hozzájárulást, amelyből elsősorban alacsony jövedelmű családok lakóközösségei, valamint oktatási, szociális és egészségügyi ellátó intézmények - köztük kórházak - kaphatnak támogatást energiahatékony közösségi fűtőberendezések beszerzéséhez. Az udvar a fő londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota, valamint a legnagyobb vidéki kastély, a London nyugati határában fekvő Windsor fűtési és energiaellátó rendszereinek cseréjéhez használta volna a támogatást.

A kérést az illetékes kormányzati tisztviselő udvariasan visszautasította, azzal az érvvel, hogy az igénylés jóváhagyása nem venné ki jól magát a sajtóban - derült ki a The Independent által kikért üzenetváltásból, amely a tisztviselő és II. Erzsébet helyettes kincstárnoka között folyt. (A leveleket a The Independent honlapján, itt olvashatja.)
   
A 84 esztendős királynő és 89 éves férje, Fülöp edinburghi herceg jelenleg évente 7,9 millió fontot (mintegy 2,6 milliárd forintot) kap a királyi házaspár hivatalos költségeire elkülönített állami keretből. Az összeget azonban húsz éve nem emelték, és ez idő alatt a brit kiskereskedelmi árindex - vagyis a Nagy-Britanniában használatos, széles merítésű inflációs mutató - 80 százalékkal emelkedett. Meg nem erősített londoni sajtóértesülések szerint az udvar nemrégiben közölte a kormány magas rangú illetékeseivel, hogy az uralkodó és férje kötelezettségeinek éves költségei jelenleg már 7 millió fonttal meghaladják az állami juttatás összegét - írja a The Independent. A hiányt egyelőre a keret vésztartalékából fedezik, ám 2012-re - éppen II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulójára - várhatóan ez is kimerül.
       
A The Sunday Times által a brit pénzarisztokrácia felső ezréről minden évben kiadott lista idei összeállítása a királynő személyes vagyonát 290 millió fontra (96 milliárd forintra) becsülte.

KAPCSOLÓDÓ CIKK