Tovább gyűri egymást Kína és Japán a hajóskapitány szabadulása után

Vágólapra másolva!
Bocsánatkérés és kártérítés ürügyén tovább gyűrűzik a Kína és Japán közötti diplomáciai konfliktus, amely egy elfogott halászhajó miatt robbant ki két hete. Bár a japán ügyészek Kína követelőzése után végül elengedték a fogva tartott kínai hajóskapitányt, a Kínai kormány már nem elégszik meg ennyivel.
Vágólapra másolva!

Hiába engedte el Japán pénteken azt az őrizetbe vett kínai hajóskapitányt, akinek az ügye súlyos diplomáciai konfliktust okozott Kínával, a kínai kormány továbbra sem tekinti lezártnak az incidenst - írja a BBC. A kínaiak bocsánatkérést és jóvátételt követelnek Japántól, ezzel tovább mélyítve a feszültséget a két ország között.

A kínai-japán konfliktus két hete kezdődött, amikor egy kínai halászhajó összeütközött a japán parti őrség két hajójával egy vitatott hovatartozású szigetcsoport közelében. A japánok őrizetbe vették a halászhajó legénységét, de a kapitánykivételével mindenkit hamar elengedtek. Kína ezután a kapitánykiszabadítását követelve diplomáciai hadjáratot indított Japán ellen, majd ezt nyomatékosítva megszakította miniszteri és tartományi szintű kapcsolatait a szigetországgal.

A japán ügyészek a hét végén a további feszültség elkerülése érdekében döntöttek úgy, hogy elengedik a kapitányt, bár korábban kitartóan állították, hogy az ügynek nincsenek politikai vonulatai. A férfit azért engedték el, "hogy előmozdítsák a két ország számárára kölcsönösen előnyös kapcsolatokat" - nyilatkozta Naoto Kan japán miniszterelnök.

A kapitány, Csan Csi-hsziung (Zhan Qixiong) pénteken a kínai kormány különgépével érkezett vissza Kínába, a kínai külügyminisztérium azonban nem elégedett meg ennyivel. Közleményben jelezték, hogy hivatalos bocsánatkérést várnak Japántól, és kártérítést is követelnek. Néhány napja Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai elnök pedig közölte: Japánt terheli a teljes felelősség az ügyben.

Japán ugyanakkor ismét elutasította a kínai követeléseket: a japán külügyminisztérium szóvivője a BBC szerint "teljesen alaptalannak" nevezte a kínai követeléseket, és közölte, hogy azokat nem fogadják el. Tokió továbbra is állítja, hogy a törvényeinek megfelelően kezelte a helyzetet, és hogy az ügyészek politikai befolyás nélkül, maguktól döntöttek a kapitány elengedéséről. Több japán ellenzéki politikus is kritizálta ugyanakkor a döntést, mivel szerintük ezzel Japán gyenge ország képét mutatta a világ felé.

Gáz és olaj a tét

Hazaérkezése után Csan Csi-hsziung kapitány a kínai médiában is nyilatkozott, ártatlanságát hangsúlyozva: "a Diaoyutai-szigetek Kína részét képezik. Ott halásztam, ami teljesen törvényes" - mondta. "Azok az emberek pedig elfogtak,ami viszont teljesen törvénytelen" - tette hozzá.

Elemzők szerint a halászhajó ügye sokkal inkább szól a kapitány által emlegetett szigetekről, mint az ő személyes sorsáról. A vitatott hovatartozású szigeteket jelenleg ugyanis Japán ellenőriz, de Kína is magáénak vallja őket. A területen jelentős földgáz- és kőolaj-lelőhelyek lehetnek, amelyekre korább tervek szerint a két ország együtt tárt volna föl, a halászhajós incidens óta azonban ezek a tervek széthullani látszanak (erről itt olvashat részletesen).