Zavargások voltak Brüsszelben

Vágólapra másolva!
A bevándorlókkal szembeni bánásmód miatt tiltakoztak Brüsszelben péntek éjjel. Az engedély nélküli tüntetés néhol erőszakba torkollott, egy rendőrőrsöt is megtámadtak.
Vágólapra másolva!

Zavargások voltak péntek éjjel Brüsszelben, a résztvevők az illegális bevándorlók fogva tartása, illetve kitoloncolása ellen tiltakoztak - jelentette szombaton a belga sajtó. A rendőrség mintegy kétszáz embert előállított, de közülük mintegy 160-at rövid idő után szabadon engedett.

A rendbontás a belga főváros egyik pályaudvaránál indult ki, ahol péntek este nem engedélyezett tüntetés kezdődött. A tüntetés egy idő után szórványos vandalizmusba csapott át, néhányan vasdorongokkal beverték egy rendőrőrs ablakait is. A brüsszeli Gare du Midi pályaudvar közelében több olyan rendőrségi fogda, illetve börtönépület található, ahol az országba jogellenesen bejutottakat tartják őrizetben, miközben zajlik ellenük a kiutasítási-kitoloncolási eljárás.

A hatóságok kemény fellépése ellen több tiltakozás volt a közelmúltban, ezért Brüsszel három - bevándorlók által nagy számban lakott - kerületében a helyi polgármester további intézkedésig megtiltotta "öt főnél több személy csoportosulását közterületen". Ezzel azonban a jelek szerint csak olajat öntöttek a tűzre.