Napelemeket szerelnek fel a Fehér Házra

Vágólapra másolva!
Részben napenergiával biztosítanák a Fehér Házba a világítást és a melegvizet. A napelemeket jövő tavasszal szerelik fel, ezzel egyben kifejeznék azt is, hogy elkötelezettek a megújuló energiák iránt.
Vágólapra másolva!

Napelemeket szerelnek fel a Fehér Házra, hogy legalább részben megújuló energiával biztosítsák a melegvizet és a világítást az Egyesült Államok elnöke számára - jelentette be kedden Washingtonban Steven Chu energiaügyi miniszter, aki szerint a napelemekkel ki kell fejezniük Amerikának a tiszta energia iránti elkötelezettségét.

A napelemeket 2011 tavaszán helyezik el az elnöki rezidencia tetején. A keddi bejelentés ugyanakkor nem részletezte sem a beruházás költségét, sem pedig azt, hogy a berendezés mekkora lesz és mennyi energiát fog termelni.

Nem ez az első eset, hogy a Fehér Ház energiaellátásához igénybe veszik a szoláris energiát. Az úttörő Jimmy Carter elnök volt, aki részben az olajválságokból okulva, részben pedig az olaj- és gáznagyhatalom Iránnal való szembenállástól befolyásolva, 1979-ben 32 napelemet szereltetett fel a Fehér Ház tetejére, hogy azzal melegíttesse a fürdővizet. A berendezéseket Ronald Reagan távolíttatta el.

Szeptemberben Bill McKnibben környezetvédő író és aktivista maine-i diákok társaságában a Fehér Házhoz szállított egyet az eredeti, Carter-féle napelemek közül, amely szerinte még mindig üzemképes. Kérte Barack Obama elnököt, hogy helyeztesse vissza eredeti helyére, mert szerinte a Fehér Ház napelemekkel való felszerelésének legalább ugyanannyi követője lenne, mint Michelle Obama veteményeskertjének, amely miatt megugrott a vetőmagok eladása. Az elnöki kabinet egyik tisztségviselője átvette a panelt, de a Fehér Ház végül a régi visszahelyezése helyett új elemek beszerzése mellet döntött.

George W. Bush elnöksége idején a Fehér Ház úszómedencéjét fűtötték, valamint a karbantartó részleg és a lakóháztömb energiáját pótolták napfényből, de a paneleket nem tették fel a tetőre.

Obamát a környezetvédő csoportok részéről számos bírálat érte, amiért szerintük az elnök nem lépett fel elég határozottan annak érdekében, hogy a demokrata többségű szenátus elfogadja a megújuló energiák bevezetését ösztönző törvényt.