Megmutatta magát a világnak Észak-Korea leendő ura

Szokatlan módon a nemzetközi sajtót is beengedték Phenjanba, a Koreai Munkáspárt jubileumát ünneplő parádéra, így a külföldi újságírók is együtt láthatták Kim Dzsong Ilt és bejelentett utódját, Kim Dzsong Unt.

Élő tévéközvetítésben, együtt jelent meg a nyilvánosság előtt Kim Dzsong Il észak-koreai vezető és legkisebb fia, bejelentett utódja, Kim Dzsong Un. Az elszigetelt kommunista állam vezetője és fia a Koreai Munkáspárt fennállásának 65 évfordulóján Phenjanban rendezett katonai parádén jelentek meg együtt a dísztribünün, amely előtt elvonultak a katonai egységek.

Szokatlan módon a nemzetközi sajtó is meghívást kapott a parádéra, így például a BBC is a felvonulási térről jelentkezhetett.A brit közszolgálati csatorna Phenjanban tartózkodó tudósítója szerint az ifjabb Kim - akit a múlt hónapban négycsillagos tábornokká neveztek ki - úgy mutatkozott a külföldi újságírók csoportja előtt, hogy jelezze, ő lesz az ország következő vezetője.

Az ország lakosságának is most volt először alkalma tüzetesebben megnézni a 27 éves Kimet, aki eddig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Csak pénteken erősítette meg nyilvánosan egy magas rangú tisztségviselő, hogy Kim Dzsong Il utóda legkisebbik fia lesz. A katonai parádé jelentőségét a BBC szakértője szerint az adja, hogy Kim Dzsong Ilnek szüksége van a hadsereg támogatására az öröklés zökkenőmentes lebonyolításához.

KAPCSOLÓDÓ CIKK