Vágólapra másolva!
Leginkább Bakonyi Zoltán szabadlábra helyezéséről, illetve Angelina Jolie és Brad Pitt magyarországi filmforgatásáról jelentek meg cikkek a külföldi internetes honlapokon Magyarországgal kapcsolatban szerdán, Orbán Viktor gazdasági akciócsomagjának bejelentésével keveset foglalkozott a vilgásajtó.
Vágólapra másolva!

Szerdán főleg két témával kapcsolatban cikkeztek külföldi honlapok Magyarországról. A vörösiszap-katasztrófáról a New York Times terjedelmes cikket közölt, amely főleg a kelet-európai környezeti veszélyekre hívja fel a figyelmet. A lap Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárt idézi, aki szerint több hasonló katasztrófa is történhet a régióban az ipari létesítmények elavult állapota miatt. A National Geographic a vörösiszappal elöntött területről az űrből készített képét, amelyet a hét legjobb fotói között lehet megnézni.

Bakonyi Zoltán szabadlábra helyezése is számos külföldi médiumban megjelent. Az esetről Pittsburgh-i és Charlotte-i regionális lapok is beszámoltak, de a Bakonyiról a bíróságról való távozásakor készült fénykép - amikor kabátjával takarta el az arcát - Dél-Afrikáig is eljutott.

A másik téma, amelyről több külföldi médiumban is megjelentek cikkek, Angelina Jolie és Brad Pitt magyarországi filmforgatása. A világsajtóban lehet látni olyan képeket, ahol a pár paninit eszik, csókolózik vagy éppen Pitt elszív egy cigit.

Orbán Viktor szerdai bejelentéséről, amely szerint a kormány második akcióterve részeként válságadóval sújtaná a telekommunikációs és az energetikai szektort, valamint az áruházláncokat, jobbára csak a gazdasági lapok cikkeztek.