Egykori magyar szexmunkást tüntettek ki Kanadában

Vágólapra másolva!
Kitüntetést kapott egy Magyarországról származó nő Kanadában, amiért több tucat fiatal nőt mentett meg az emberkereskedőktől. Nagy Tímeát korábban heteken át egy torontói sztriptízbárban tartották fogva, ahol szexmunkásként kellett dolgoznia, amíg meg nem szökött - írja több kanadai, winnipegi újság.
Vágólapra másolva!

Nagy Tímeát 20 éves korában csábították el Magyarországról, és amikor Kanadába érkezett, egy torontói sztriptízbárban tartották fogva, mint szexmunkást. Hetek múlva tudott megszökni - írja a kanadai Winnipeg Free Press (Winnipeg Manitoba tartomány székhelye - a szerk.). Most azonban kitüntették, mert egy civil szervezet élén állva fiatal nők tucatjait mentette meg a hasonló sorstól.

Az emberek egy részét még ma is csak úgy adják-veszik Manitobában, minden évben számtalan fiatal nő válik az emberkereskedelem áldozatává - írja a Global Winnipeg című helyi lap, amelynek nyilatkozott a magyar származású nő. "Átvertek, bezártak és megerőszakoltak" - mondta a lapnak Nagy Tímea, aki 12 éve érkezett az országba, hogy "jobb életet találjon". Ehelyett azonban szexmunkásként kellett dolgoznia azoknak a fogságában, akik Kanadába csábították. "Minden nap elmagyarázták nekünk, hogyan fognak összeverni, ha szólunk a rendőröknek, akik úgysem tudnak rajtunk segíteni" - emlékezett vissza a nő, akinek végül sikerült elszöknie.

Nagy Tímea ma egy civil szervezetet vezet Kanadában. A Walk With Me nevű szervezet több tucat, emberkereskedők áldozatává vált nőt kutatott fel, és mentett meg a Global Winnipeg szerint. "Hat hónap alatt negyven áldozatot sikerült megtalálnunk."

A magyar származású nő egyike volt annak az öt embernek, akiket munkájuk miatt kitüntetett a térség országgyűlési képviselője, Joy Smith. A képviselőnek nemrégen sikerült elfogadtatnia javaslatát, amelynek alapján legalább öt éves letöltendő börtönbüntetésre kell ítélni azokat, akik rabszolgákat tartanak, emberekkel kereskednek, vagy illegális szervkereskedelemben érintettek - írja a Global Winnipeg