Fogy a benzin a franciáknál az óriási tüntetések miatt

Franciaország, Párizs, sztrájk, üzemenyag hiány, benzinkút, Esso
Vágólapra másolva!
Kedden újabb nagy tüntetések voltak Franciaországban a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen. A demonstrációk és sztrájkok miatt elfogyott az üzemanyag több ezer benzinkútról, és történtek fosztogatások is.
Vágólapra másolva!

Néhány héten belül már a sokadik demonstrációsorozatot tartották a szakszervezetek kedden Franciaországban, így tiltakozva a nyugdíjkorhatár emelése ellen. A tüntetések és sztrájkok fennakadásokat okoznak az oktatásban és az energiaellátásban.

Mintegy négyezer benzinkúton elfogyott az üzemanyag, a rendőrök pedig több városban összecsaptak a tüntetőkkel. Lyonban üzleteket fosztogattak, Párizs külvárosában pedig autókat gyújtottak fel a tiltakozók - írja a BBC.

A tüntetők azt kifogásolják, hogy Nicolas Sarkozy elnök kormánya 60-ról 62-re akarja emelni a nyugdíjkorhatárt, a teljes állami nyugdíjellátás korhatárát pedig 65-ről 67-re. Sarkozy hajthatatlannak tűnik, és az El Pais spanyol lap tudósítása szerint keddi megszólalásában is igyekezett nyugalmat sugározni.

Az elnök ígéretet tett arra is, hogy megoldást találnak az üzemanyaghiányra, bár azt nem közölte, hogy konkrétan milyen lépéseket tesznek ennek érdekében. A szakszervezetek eközben a demonstrációk folytatására szólítottak fel.

A demonstrációk nagyságáról egymástól eltérő adatokat közöltek a szakszervezetek és a belügyi szervek. Előbbiek szerint mintegy 3,5 millióan vettek részt országszerte a megmozdulásokban, a belügyminisztérium azonban ennél jóval alacsonyabbra, 1,1 millióra becsülte a tüntetők számát.