Kétszáz áldozatnál tart a Haitin pusztító kolerajárvány

Vágólapra másolva!
Egyre súlyosabb kolerajárvány pusztít Haitin, ahol már közel 200 ember halt bele a fertőzésbe. Az egészségügyi segélymunkások most azt próbálják megakadályozni, hogy a betegség a földrengésben elpusztult főváros menekülttáboraiba jusson.
Vágólapra másolva!

A Haitin kitört kolerajárvány halottainak száma megközelítette a kétszázat, a megbetegedések száma pedig háromezer felé közelít - közölték a hatóságok pénteken. Az Egészségügyi Világszervezet szerint egy évszázada ez az első kolerajárvány a karib-tengeri országban, és egyben ez a legsúlyosabb közegészségügyi válság Haitin a fővárost és környékét sújtó január 12-i földrengés óta.

A földrengés óta a karibi országban dolgozó segélymunkások mindenképpen szeretnék elejét venni annak, hogy a kolerajárvány átterjedjen a főváros környéki zsúfolt menekülttáborokba, amelyekben a januári földrengés óta 1,5 millió hajléktalanná vált embert helyeztek el. Egyelőre nem világos, hogy a járvány miként érinti majd az országban november 28-ra tervezett elnök- és törvényhozási választásokat: Alex Larsen haiti egészségügyi miniszter arra szólított fel, hogy a járvány sújtotta körzetekben a jelöltek függesszék fel kampányukat.