Sztrájkra készülnek a BBC újságírói

Vágólapra másolva!
Sztrájkolni fognak novemberben a BBC újságírói, mert nem tudtak megegyezni nyugdíjukról a munkáltatóval. A munkabeszüntetés kétszer két napig fog tartani, de később további napokra is kiterjedhet.
Vágólapra másolva!

Kétszer két napos sztrájkot fognak tartani novemberben a BBC brit közszolgálati adó újságírói - közölte csütörtökön az újságírókat tömörítő szakszervezet (NUJ). A munkabeszüntetésről azután döntöttek, hogy a szakszervezeti tagok elutasították a BBC ajánlatát a nyugdíjak körül kialakult vitában.

A NUJ négyezer tagja november 5-én, valamint november 15-én kezd kétnapos sztrájkba, miután a szakszervezet tagjainak hetven százaléka elutasította a BBC ajánlatát. Jeremy Dear, a szakszervezet főtitkára szerint "nem meglepetés" a döntés, mert a tagság folyamatosan csak "nyugdíjrablásként" emlegette a brit közszolgálati adó ajánlatát.

Az újságírókat tömörítő szakszervezet közölte, hogy további sztrájknapok is lehetnek, amelyeket az elkövetkező napokban jelentenek majd be. Elképzelhető, hogy a karácsonyi időszakra is terveznek majd munkabeszüntetést.