Terrorizmussal gyanúsítják a Hotel Ruandát ihlető szállodatulajdonost

Paul Rusesabagina, Georg W. Bush
Vágólapra másolva!
Terrorizmussal gyanúsította meg a ruandai ügyészség Paul Rusesabaginát, azt a korábbi ruandai szállodatulajdonost, aki több mint ezer ember életét mentette meg az 1994-es ruandai népirtás idején. A férfi, akiről a Hotel Ruanda című hollywoodi film főhősét mintázták, lejárató kampánynak tartja a vádaskodást, az ügyészek ugyanakkor azt állítják, hogy bizonyítani is tudják terrorista kapcsolatait.
Vágólapra másolva!

Terrorizmussal gyanúsítja a ruandai ügyészség Paul Rusesabaginát, annak a hírhedtté vált ruandai hotelnek a volt vezetőjét, amelyről Hollywoodban filmet is készítettek - írja a Guardian című brit napilap. A férfira eddig világszerte hősként tekintettek, mert az 1994-es ruandai népirtás idején több mint ezer tuszi nemzetiségű ember életét mentette meg a hutu törzs milicistáinak mészárlásától. Rusesabagináról és a fajirtásról szóló történetet Hollywoodban Hotel Ruanda címen filmesítették meg 2004-ben.

Ruanda legfőbb ügyésze, Martin Ngoga most bejelentette: bizonyítani tudja, hogy a volt hoteltulajdonos korábban együttműködött Victoire Ingabire Umuhozával, egy ruandai ellenzéki vezetővel, akit a közelmúltban szintén terrorizmussal gyanúsítottak nmeg. Umuhozát sokan "Afrika női Mandelájának" nevezik politikai tevékenysége miatt, mert a jelenlegi ruandai kormány egyik nagy ellenlábasának számít. A nőt a múlt héten tartóztatták le terrorizmus támogatásának vádjával, ő azonban mindent tagad.

Ngoga ügyész az ellenzéki vezetővel való állítólagos kapcsolata mellett azzal is meggyanúsította Rusesabaginát, hogy a polgárháború idején pénzzel támogatott egy a ruandai kormány ellenségének számító szervezetet, a Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért nevű csoportot. A legfőbb ügyész szerint Rusesabagina titokban finanszírozta a ruandai felszabadító szervezetet amerikai átutalásokkal. Ngoga az ügyben az amerikai hatóságok segítségét is kérte, hogy minél több bizonyítékot gyűjthessen Rusesabagina texasi átutalásaival kapcsolatban.

Rusesabagina korábban elismerte, hogy valóban van egy háza az Egyesült Államokban, de pénzt onnan sohasem utalt se Burundiba, se Tanzániába, ahogy azt az államügyész állítja. Egyetlen alkalommal küldött 1000 eurót Ruandába még 2003-ban, hogy ellenzéki jelölteket támogasson Kagame elnökkel szemben, de kizárólag a békesség, a nyitott választás és az emberi jogok jegyében - állította.

A volt szállodatulajdonos az Associated Pressnek adott interjújában tagadta az ügyész állításait: "Ez nem más, mint a személyem ellen indított lejárató kampány" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte az ellene felhozott vád koholmány, Paul Kagame ruandai államfő személyes bosszúja, amiért mindig is ellenezte a politikáját. Az ügyben hivatalos vádemelés eddig nem történt.

"Nemkívánatos személy"

Rusesabaginát humanitárius tetteiért korábban számtalan elismeréssel tüntették ki, egyebek mellett George Bush amerikai elnöktől is megkapta a szabadság medálját 2005-ben. A férfi azért érdemelte ki a kitüntetést, mert egy olyan polgárháborúban szállt szembe a rezsimmel, amelyben félmilliónál is több tuszi és hutu vesztette életét.

"Rusesabagina az 1990-es évek közepétől szembefordult a ruandai rezsimmel, mivel soha sem értett egyet az elnök politikájával." - mondta róla Terry George, a Hotel Ruanda című film rendezője. Peter Erlinder amerikai jogász szerint sem meglepő a ruandai elnök ellenszenve és negatív kampánya a volt szállodatulajdonossal szemben, mivel egymással ellentétes politikai és ideológiai nézeteket vallanak. Ennek tudható be az is, hogy Rusesabagina már évek óta "nemkívánatos személy" saját hazájában - írja a Guardian.

Forrás: AFP
George W. Bush kitünteti Rusesabaginát

Az 56 éves Rusesabagina, aki múlt héten esett át egy műtéten, és a napokban hagyta el a kórházat, felháborodva nyilatkozta a BBC-nek, hogy betörtek brüsszeli otthonába, és onnan különböző iratokat loptak el. "Az ellenem folyó lejárató kampány, a ruandai kormány legaljasabb lépése, amely nem nélkülözi az elnök személyes fenyegetését, a fizikai erőszakot és a hazugságokkal teli lelki hadviselést sem" - mondta. "Aki megkérdőjelezi vagy nyíltan ellenzi Kagame elnök rendszerét, azon ilyen aljas módszerekkel áll bosszút a kormány" - tette hozzá.