A könnyű nőkön kívül már drogok is kísértik Berlusconit

Vágólapra másolva!
Silvio Berlusconi olasz kormányfő saját gépén vitték a füves cigiket a politikus partijaira - állítja egy olasz modell, aki szerint tízezer eurót kapott az olasz kormányfőtől, amiért lefeküdt vele.
Vágólapra másolva!

Tízezer euróért feküdt le Silvio Berlusconi olasz kormányfővel - állítja Nadia Macri', egy modellkarrierjét építő 28 éves olasz nő. A nő szerint tavaly kétszer is együtt hált az olasz miniszterelnökkel, aki több kisebb ajándékkal és saját kezűleg, borítékban átnyújtott tízezer euróval hálálta meg szolgáltatásait.

Macri' azt is állította, hogy a kormányfő szardíniai villájában, a Villa Certosában tartott partikra a médiamágnás politikus saját magánrepülőjén szállították a füves cigiket, amelyek minden vendég számára elérhetőek voltak. Berlusconit ugyanakkor soha nem látta füvezni.

A nőt annak a nyomozásnak a keretein belül hallgatták ki, amely egy kokainkereskedő szervezet ellen folyik, s ebben érintett Perla Genovesi, Brelusconi pártja, az Il Popolo della Liberta (szabadság népe) egyik volt tisztségviselője is. Vallomását olasz lapok közölték. Berlusconi ügyvédje tagadta az állításokat, azt mondta, hogy más tanúvallomások ellentmondanak a nőnek.

A Telegraph szerint ugyanakkor egy másik tanú, egy 18 éves marokkói születésű hastáncos vallomása is alátámasztja Macri' több állítását. A marokkói lány arról is beszámolt, hogy amikor részt vett Berlusconi egyik partiján, akkor az olasz kormányfő mutatott nekik egy márványszobrot, amely Supermant ábrázolta, de Berlusconi arcával.

A belpolitikai viharok által is megtépázott Silvio Berlusconit hónapok óta kísértik szexbotrányok. Idén augusztusban és tavaly is hasonló dolgokat állítottak különböző modellek és eszkortlányok a kormányfő partijairól, bár füves cigikről eddig nem volt szó.