Hatvannégyen haltak meg a Merapi leghevesebb kitörésében

Vágólapra másolva!
Már több mint száz halálos áldozata van az indonéziai Jáva szigetén fekvő Merapi vulkán kitöréseinek. A vulkán legutóbbi, csütörtök esti kitörése volt az eddigi leghevesebb: legalább 64 halálos áldozatot követelt.
Vágólapra másolva!

Legalább 64 halálos áldozata van az indonéziai Merapi vulkán legutóbbi, csütörtök esti kitörésének. Ezzel több mint megkétszereződött azoknak a száma, akik életüket vesztették a tűzhányó múlt hét elején kezdődött kitöréseiben. A csütörtök esti kitörésnek több tucat sérültje is van, akiket égésekkel és légzési problémákkal kezelnek miután a vulkánból származó hamu és gázfelhők több falut elborítottak és felgyújtottak.

A halálos áldozatok többsége gyerek, akik a vulkántól 18 kilométerre fekvő Argomulyo faluban vesztették életüket. Egy helyi kórház szóvivője szerint pénteken 54 ember holttestét szállították be az intézménybe, és több mint 70 sérültet kellett ellátniuk. A kórház alig győzi kezelni a pácienseket.

A mentőalakulatok egyik tagja szerint sokakat teljesen váratlanul ért a gyorsan érkező forró (750 Celsius fokos) hamufelhő. Láttak egy egész családot, akiket álmukban, ágyukban ért utol a végzet, de láttak olyan férfit is, aki még holtában is szorította kezében a telefont - idézte a BBC.

Helyi kutatók szerint ez volt a vulkán eddigi leghevesebb kitörése, amely hatszor olyna erős volt mint a múlt hét keddi első kitörés, a robbanást 20 kilométeres távolságban is lehetett hallani, a láva 100 kilométer per órás sebességgel zúdult le a hegyoldalon. A hatóságok emiatt meg is növelték a tűzhányó körüli biztonsági zónát: az eddigi 15 helyett 20 kilométeres sugarú körben húzták meg a veszélyzóna határát.

Eddig körülbelül 75 ezer embert telepítettek ki a világ legaktívabb vulkánjának számító Merapi környékéről, amely sűrűn lakott területen fekszik Indonézia központi szigetén, Jáván.

Susilo Bambang Yudhoyono indonéziai elnök bejelentette, hogy a kormány felvásárolja az összes marhát az állattartóktól, hogy eltérítse az embereket attól, hogy visszatérjenek veszélyeztetett falvaikba. A hatóságok szerint sok halálesetet meg lehetett volna előzni, ha az emberek távol maradtak volna a vulkán körüli veszélyzónától.

Forrás: AFP

Indonéziát a vulkánkitörésen kívül más természeti csapás is sújtotta: a múlt héten egy tenger alatti földrengés miatt cunami zúdult Szumátra nyugati partjainál fekvő Mentawai szigetekre, ahol több mint 400 ember meghalt, és ezrek váltak földönfutóvá.