Több tucat légi járatot töröltek a Merapi kitörése miatt

Vágólapra másolva!
Törölni kellett sok légi járatot Indonéziában a Merapi vulkán kitörése miatt, mert a levegőbe került hamu árt a repülőgépeknek.
Vágólapra másolva!

Több tucat légi járatot töröltek szombaton Indonéziában a Merapi vulkán kitörése miatt, köztük a fővárosba, Jakartába tartó gépekét is - közölték a légügyi hatóságok. A tűzhányóból feltörő hamu tíz kilométer magasra is felemelkedik, és megrongálhatja a repülőgépek hajtóművét, ha belemennek a felhőbe. A 36 törölt járat között tucatnyi nemzetközi van.

Egyelőre nem tudni, meddig tart a szükséghelyzet, amely befolyásolhatja Barack Obama amerikai elnök útját is, aki a közeli napokban készül Indonéziába látogatni. A közlekedési zavarokra vasárnap még biztosan számítani kell Ázsia többi része és Európa felé.

A kitörések szombaton is folytatódtak, de kisebb intenzitással, mint az előző nap. A hamufelhő a hegytől már több száz kilométerre eljutott nyugati irányba, és lerakódik a háztetőkre, szélvédőkre és a fák leveleire. A halálos áldozatok száma szombatra 138-ra emelkedett.