Szétverték az atomvonat elleni tüntetést a német rendőrök

Vágólapra másolva!
Könnygázzal és vízágyúval oszlatta fel a német rendőrség azokat az aktivistákat, akik megpróbálták útját állni egy Franciaországból érkező atomvonatnak. Az aktivisták szerint az atomhulladékot szállító szerelvény nem biztonságos, a vonat ellen korábban tízezrek tüntettek békésen is. A vasárnapi összecsapásokban tucatnyian sérültek meg.
Vágólapra másolva!

Erőszakos összecsapásba torkollott egy Franciaországból Németországba tartó atomvonat elleni tüntetés, miután a tiltakozók megpróbálták útját állni a nukleáris hulladékot szállító szerelvénynek. A rendőrök gumibotokkal, paprikasprével, könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták fel a mintegy 250 aktivistából álló tüntetést, amely megpróbálta elzárni a vasúti pályát a vonat előtt - írja a BBC.

Az összecsapások azután robbantak ki, hogy a néhány száz tüntető kötelekkel ereszkedett le a sínekre egy hídról, és megállította a vonatot. A tüntetők tűzijátékokkal dobálták meg az ellenük intézkedő rendőröket, és egy rendőrségi járművet fel is gyújtottak. Az összecsapásokban német lapok szerint közel egy tucat tüntető sérült meg.

A tiltakozást kiváltó, 14 kocsiból álló vonat 123 tonna atomhulladékot vitt üveg- és acéltartályokban az észak-német Gorleben hulladéktároló létesítményébe. A tüntetők szerint sem a hulladékot szállító tartályok, sem a gorlebeni lerakó nem biztonságos, ezért állták útját a Franciaországból érkező szerelvénynek. Szombaton a vonat ellen egy békés tüntetést is tartottak, amelyen több tízezer ember vett részt.

A BBC helyszíni tudósítója szerint a vonaton szállított atomhulladékot a lerakóhoz vezető út utolsó szakaszán teherautókra rakják, de a tüntetők ezeknek az útját is igyekszenek elállni, és macska-egér játékot játszanak a rendőrökkel az út mentén.

A vonatot korábban már Franciaországban is feltartóztatták egyszer néhány órára, amikor környezetvédők a sínekhez láncolták magukat (erről itt olvashat). A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap szerint az atomhulladék-szállítmány útját Németország történetének legnagyobb rendőrségi akciója biztosítja a második világháború óta. Az újság szerint legalább 18 ezer rendőrt mozgósítottak.

Forrás: AFP
Rendőrök csapnak össze tüntetőkkel a síneken