Magyar férfit lőtt agyon egy rendőr Ausztriában

Vágólapra másolva!
Több lövéssel végzett egy rendőr egy magyar művésszel Ausztriában. A rendőr valószínűleg féltékeny volt, korábbi élettársát életveszélyesen megsebesítette, majd öngyilkos lett.
Vágólapra másolva!

Féltékenységből lőtt le egy osztrák rendőr egy 50 éves magyar férfit a karintiai St. Paul im Lavanttal községben - közölte honlapján az orszták közszolgálati tévé és rádió (ORF). A rendőr a szolgálati fegyveréből leadott több lövéssel végzett korábbi élettársának barátjával, aki az ORF szerint művész volt. A rendőr korábbi élettársát, egy 44 éves nőt is életveszélyesen megsebesítette, őt a mentők kórházba szállították, ahol azonnal megoperálták. Az ORF tudósítása szerint a súlyosan sérült nőnek sikerült a földszintre menekülnie és onnan telefonon értesítenie a szomszédban lakó szüleit.

A feltételezett elkövető a vérengzés után öngyilkos lett. A rendőr négy évig élt együtt a nővel, aki az ORF információi szerint egy hete szakított vele. A nyomozás eddigi állása szerint a rendőr korábbi szolgálati pisztolyát használta.

A bécsi magyar konzulátuson az MTI érdeklődésére egyelőre nem erősítették meg a hírt. Az osztrák hatóságok eddig nem tájékoztatták ilyen bűntényől a konzulátust, de a külképviselet a sajtóban megjelent tudósítás alapján tájékoztatást kér tőlük - közölte reggel Ambrusz Mihályné konzul.