Célba ért a tüntetésekkel lassított német atomhulladék

Vágólapra másolva!
Megérkezett úti céljához az a német atomhulladék-szállítmány, amelyet közel négy napon át próbáltak feltartóztatni környezetvédő aktivisták. A hulladék 92 óra alatt tette meg Franciaországból az 1500 kilométeres utat, ami rekord lassúnak számít.
Vágólapra másolva!

Célba ért kedden az a német nukleáris hulladékszállítmány, amelyet Franciaországból indítottak el a múlt hét végén, s amelynek szállítását környezetvédő aktivisták tüntetései lassították. A német erőművekből kikerült, s Franciaországban tárolásra alkalmassá tett hulladékot tehergépkocsik szállították a gorlebeni hulladéktározóba, miután hétfőn vasúton megérkezett az észak-németországi Dannenberg állomására.

A hulladék útját a rendőrségnek folyamatosan tisztítania kellett a tiltakozók által emelt akadályoktól. Franciaországban tiltakozók a sínekre kötözték magukat, hogy útját állják az atomvonatnak, Németországban pedig egy helyen megpróbálták elhordani a síneket tartó kavicsokat - itt a tüntetők össze is csaptak a rendőrökkel. Egy helyen egy pásztor 500 birkát és 60 kecskét terelt az útra, hogy hátráltassa a hulladékot szállító buszokat.

A normandiai Valognes-ban üvegbe zárt, majd 40 centiméter falvastagságú acéltartályokba tett hulladék a tiltakozó megmozdulások miatt 92 óra alatt tette meg az 1500 kilométeres utat Gorlebenig. Ez volt eddig a leglassúbb szállítás - az előző rekord 2008-ban volt, amikor a nukleáris hulladék célba juttatásához 79 órára volt szükség.

Németországban a csernobili atomerőmű 1986-os balesete óta népszerűtlen a nukleáris energiatermelés. Tíz évvel ezelőtt a német kormány úgy döntött, hogy 2021-re bezárja az ország 17 atomerőművét, de ezt a döntést Angela Merkel kormánya nemrég felülbírálta, s úgy döntött, hogy az erőművek élettartamát átlagosan 12 évvel meghosszabbítja (erről itt olvashat részletesen).