Elérte Haiti fővárosát a kolera

Vágólapra másolva!
Több mint 120 ember kapta el a kolerát Port-au-Prince-ben, a járvány ezzel elérte Haiti fővárosát. Az országot az év elején romba döntő földrengésen és a járványon kívül egy trópusi hurrikán pusztítása is sújtja.
Vágólapra másolva!

Legalább 120 embert kezelnek kolerával Haiti fővárosában - jelentették hétfőn az egészségügyi hatóságok. A helyzetet súlyosbítja a Tomas hurrikán, amely néhány napja vonult át a karibi országon, áradásokat okozva.

A múlt hónapban kitört kolerajárvány a legfrissebb jelentések szerint már 544 ember halálát okozta, és több mint 8 ezer ember szorul kórházi kezelésre. Az első megbetegedéseket az északi országrészből jelentették, de a járvány azóta átterjedt a fél országra, és elérte Port-au-Prince-t is.

A helyzetet nehezíti, hogy 1 millió 300 ezer ember az év eleji földrengés óta sátrakban él, és a legtöbb helyen nincs biztosítva a járvány megfékezéséhez elengedhetetlen tiszta víz. A legtöbb kolerás esetet ugyanakkor a város nyomornegyedéből, a Cite Soleil-ből jelentették.

Tetézi a bajt, hogy az országon nemrég átvonult Tomas hurrikán áradásokat okozott, megnövelve a fertőzött vízzel borított területek nagyságát. Kilépett medréből a fővárostól északra fekvő Artibonite folyó is, amelyet a járvány egyik forrásának tartanak. A hányással és hasmenéssel járó kolera végzetes kiszáradáshoz vezethet, ha a beteg nem részesül időben orvosi ellátásban.