Magyar embercsempészeket fogtak Ausztriában

Vágólapra másolva!
Magyar embercsempészeket vettek őrizetbe pénteken az osztrák hatóságok. A két férfi valószínűleg egy nagy nemzetközi banda tagja volt, és Hegyeshalomnál vitte át az illegális bevándorlókat Ausztriába.
Vágólapra másolva!

Két magyar embercsempészt vett őrizetbe az alsó-ausztriai rendőrség - közölték pénteken az osztrák hatóságok. A 23 és 29 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy legalább kilenc esetben nyújtottak segítséget az osztrák határ illegális átlépéséhez, amiért személyenként ötven eurót kaptak.

A két magyart jelenleg a kismartoni (eisenstadti) börtönben tartják fogva. A rendőrség szerint az idősebb elkövető részben beismerő vallomást tett, és társára is terhelően vallott, a fiatalabb azonban mindent tagad.

A gyanú szerint az embercsempészek ügyfeleiket minden alkalommal személygépkocsijukkal, Hegyeshalmon keresztül vitték egy schwechati benzinkúthoz, ahol másoknak adták át őket. A nyomozók szerdán Fischamendben, egy parkolóban fogták el a két férfit, akik feltehetően egy nemzetközi embercsempész bandának dolgoztak.

Az embercsempészekkel együtt elfogtak három illegális bevándorlót is. Két törököt még a schwechati benzinkútnál, egy 36 éves koszovóit pedig Bécsben kaptak el. Három másik személynek sikerült elmenekülnie.