Nem szabadította fel a meleg katonákat az USA Legfelsőbb Bírósága sem

Vágólapra másolva!
Nem volt hajlandó eltörölni az amerikai Legfelsőbb Bíróság a meleg katonákat hallgatásra kényszerítő törvényt. Az amerikai hadseregben szolgáló homoszexuálisokat a jelenlegi szabályok szerint kirúgják, ha beszélnek szexuális beállítottságukról: bár egy kaliforniai bíróság ezt már alkotmányellenesnek találta, a mostani döntés szerint meg kell várni, hogy másodfokon is ítélet szülessen az ügyben.
Vágólapra másolva!

Elutasította az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága azt a keresetet, amelyet egy melegjogi szervezet nyújtott be, hogy az amerikai hadseregben a meleg katonák nyíltan vállalhassák homoszexualitásukat - írja a BBC. A szervezet azt kérte a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy kötelezze a hadsereget az ezzel ellentétes irányelv felfüggesztésére, a bíróság azonban nem avatkozott bele az alsóbb bírósági szinteken már folyamatban lévő ügybe.

Az USA-ban 1993 óta van érvényben a "ne kérdezd, ne áruld el" (Don't ask, don't tell) - irányelv, amely szerint melegek is szolgálhatnak a hadseregben, de nem beszélhetnek nemi beállítottságukról. A törvény szerint a hadsereg sem kérdezhet rá, hogy egy katona homoszexuális-e, de ha kiderül róla, köteles elhagyni a hadsereget.

Egy kaliforniai szövetségi bíróság korábban már kimondta, hogy a hadseregben szolgáló melegeket beállítottságuk elhallgatására kötelező törvény alkotmányellenes, de a jogszabály érvényben maradt, mert a kormányzat megfellebbezte a döntést. A fellebbviteli bíróság döntése alapján az irányelv érvényben lehet egészen addig, amíg másodfokon is ítélet nem születik az ügyben. Ezt az időszakot szerette volna a melegjogi szervezet átugrani a Legfelsőbb Bírósághoz küldött beadványával.

Barack Obama amerikai elnök korábban többször megígérte, hogy megváltoztatja a jelenlegi szabályokat, de azt szeretné, ha a törvényhozás vinné végig a változást, és nem bíróság törölné el a mostani törvényt. Szeptemberben már a szenátus elé került a téma, de akkor a republikánus képviselők megakadályozták, hogy napirendre vegyék a javaslatot (erről itt olvashat). Mivel a novemberi választások a republikánusok előretörését hozták, a törvény ellenzői szerint a változásnak egyre kisebb esélye van.

A Pentagon közben tanulmányt készített arról, hogy milyen lehetséges hatásai lehetnek a törvény megváltoztatásának, a tanulmányt az eredeti tervek szerint december 1-jén hozták volna nyilvánosságra. A BBC szerint már most tudni lehet, hogy a tanulmány szerint az USA katonái nem tulajdonítanak jelentőséget az esetleges változásnak, szerintük annak minimális hatása lenne a hadsereg moráljára és harcképességére.