Szélhámos tárgyalhatott a tálibok nevében az afgán kormánnyal

Vágólapra másolva!
Kétszer is beszélt Hamid Karzai afgán elnökkel egy esetleges béketárgyalásról a tálib vezetés nevében egy férfi. Afgán illetékesek azonban úgy vélik, a magát Omár molla utáni második embernek kiadó, majd egy csomó pénzt felmarkoló, és eltűnt férfi valójában egy pakisztáni boltos, akit lehet, hogy a pakisztáni titkosszolgálat küldött.
Vágólapra másolva!

Brit katonai repülőgépen reptették Kabulba, kétszer is személyesen tárgyalt Hamid Karzai afgán elnökkel és más vezető afgán kormányhivatalnokokkal esetleges béketárgyalásokról egy pakisztáni boltos Kvettából, aki Akthar Mohammad Manszúrnak, a tálibok Omár molla utáni második legfontosabb vezetőjének adta ki magát - jelentette a Washington Post két afgán kormánytisztviselőre hivatkozva. A férfi úgy bukott le, hogy fényképét megmutatták olyanoknak, akik ismerték az igazi Manszúrt, de előtte még felmarkolt egy rakás pénzt, és eltűnt.

Az incidens rávilágít a tálibokkal fontolgatott esetleges béketárgyalások bizonytalanságaira. "Annak igazolása, hogy ki kicsodát képvisel, és valóban ki kicsodát bízott meg ezzel, csak a probléma kezdeti része" - idézte a lap a NATO egyik vezető illetékesét, aki nem tudott a konkrét ügyről. "Végső soron, ahogy a másik fél egyre komolyabban gondolja, ez kevésbé lesz kétértelmű."

Azt nem tudni, hogy a lebukott szélhámost mi motiválhatta abban, hogy a tálibok vezető tanácsa, a Kvetta Súra tagjának adja ki magát. Feltételezések szerint a pakisztáni titkosszolgálat, az ISI küldhette, hogy kipuhatolja, mit ajánl a lázadóknak az afgán kormány. Más feltételezések szerint csak a pénz miatt csinálta.

A Washington Post szerint ugyanez folyik alacsonyabb szinten is. A kisebb tálib parancsnokokat feladásról győzködő amerikaiak gyakran nem tudják, kivel tárgyalnak. Az idézett NATO-illetékes szerint a kormányhoz forduló, magukat táliboknak kiadó embereknek az esetek 40 százalékában feltehetően semmi köze a lázadókhoz, csupán pénzért vagy védelemért cserébe adják ki magukat annak.