Beindította a magyarokat a szlovák választás

Vágólapra másolva!
A Magyar Koalíció Pártja a szlovákok felé is nyitott, a Híd pedig erőteljesen bizonygatta, hogy hatékonyan képviseli a magyar érdekeket a szombati önkormányzati választásokat megelőző kampányban. A magyarok voksaira hajtó két párt hivatalosan nem működik együtt, de közel kéttucatnyi településen közös jelöltet támogat. A legtöbb helyet országosan várhatóan a korábbi kormányfő, Robert Fico pártja szerzi majd meg.
Vágólapra másolva!

Az induló összesen több mint ötven párt között ezúttal két, magyar érdekeket képviselő pártra is szavazhatnak a Szlovákia déli, magyarok lakta vidékein élők szombaton a helyhatósági választásokon.

A Magyar Koalíció Pártján (MKP) kívül sok magyar jelöltet állított a tavaly alakult, Bugár Béla vezette Híd-Most magyar-szlovák vegyes párt, amely a júniusi parlamenti választásokon 14 képviselőt juttatott a szlovák parlamentbe, majd a kormánykoalícióban is szerephez jutott. Velük szemben az MKP kiesett a parlamentből, támogatottsága a felmérések szerint azóta sem emelkedett a parlamenti küszöböt jelentő öt százalék fölé.

Jól járnak

Ravasz Ábel szlovákiai politológus szerint a két, elsősorban magyar szavazatokért küzdő párt versenyével jól járnak az érintett területeken élők. Szerinte ennek köszönhető, hogy az MKP kampánya a szlovákokra is koncentrál - szlovák zenekarok és arcok jelentek meg a kampányában -, a Híd pedig mindenáron igyekszik bizonyítani, hogy elfogadják a magyar érdek hiteles képviselőjének - írta a pozsonyi Új Szóban. A két párt közötti verseny hatását jelzi, hogy a felmérések szerint az MKP és a Híd szimpatizánsai körében a legmagasabb a szavazási kedv.

A Híd a szlovákiai magyar lap szerint szándékosan az önkormányzati választási kampány csúcspontjára időzítette a kisebbségi nyelvtörvény tervezetének társadalmi vitáját. A tervezetben többek között a kisebbségi nyelvhasználati határ 10 százalékra való csökkentése, a kétnyelvű utcatáblák, az állomásokon is két nyelven kiírt településnevek, és a szlovák nyelvtörvényben meghatározottakkal azonos mértékű szankciók bevezetése is szerepel. Az ugyanakkor korántsem biztos, hogy ezt koalíciós partnereikkel is el tudják-e majd fogadtatni, viszont jó alkalom arra - Ravasz szerint -, hogy bizonyítsa a magyar érdekek melletti elkötelezettségét.

A nagyobb városokban rendkívül intenzív a helyi témákra koncentráló kampány - több településen a két párt jelöltjein kívül független magyar jelöltek is indulnak -, a jelöltek kénytelenek a lakosok kedvében járni. "2010 a szlovákiai magyarok több mint tízéves kihagyás utáni újabb randevúja a képviseleti demokráciával" - írta Ravasz. Michal Horský szlovák politológus a TASR szlovák hírügynökségnek arról beszélt, hogy eddig nem tapasztalt ennyire negatív kampányt az önkormányzati választások előtt, szerinte 1989 novembere óta most volt a legkiélezettebb a kampány.

Közös jelöltek is vannak

A két párt között hivatalosan nincs együttműködés, de helyi szervezeteik néhány településen közös polgármesterjelölteket támogatnak. Az Új Szó szerint összesen huszonegy ilyen település van. Az MKP összesen 246, a Híd pedig több mint 260 településen állított önálló polgármesterjelöltet, de mindkét párt támogat több független vagy koalíciós jelölteket is. A Híd emellett - magyar-szlovák vegyes párt révén - a zömében szlovákok lakta térségekben állított jelölteket. Trencsén, Zsolna és Eperjes megyékben összesen 106 polgármester-jelöltet és több száz indítanak vagy támogatnak. Bugár Béla pártelnök szerint ezeken a területeken még nem sikerült kiépíteni a teljes pártstruktúrákat, ezért a kevés jelölt.

A nemzetiségi hovatartozás megint kampánytéma lett néhány településen. Révkomáromban többek között azzal mozgósította a korábban kormányzó Smer jelöltje a szlovák nemzetiségű lakókat, hogy több száz magyarországi állampolgár szavaz majd a városban, akik a közelmúltban szereztek állandó lakhelyet és vele szavazási jogosultságot a helyhatósági választásokon - írta a pozsonyi Új Szó. A lap szerint Anton Marek független polgármesterjelölt állítja, hogy a magyar állampolgárok akár el is dönthetik a szavazást. A településen másodszorra csap össze a polgármesterségért Marek és Bastrnák Tibor (Híd) jelenlegi polgármester, aki négy éve 23 szavazattal nyert.

Révkomáromban a szlovák idegenrendészet adatai szerint az elmúlt három évben 600 magyarországi állampolgár jelentkezett be állandó lakcímre, 2009-től mostanáig pedig összesen 162 külföldi - írta az Új Szó csütörtökön. A letelepedési engedélyről szóló jogszabály 2010. január 15-ig tette lehetővé, hogy az Európai Unió lakosai korlátlanul bárhova bejelentkezzenek állandó lakhelyre. A lap szerint nem kizárt, hogy több ezer ember használta ki országszerte ezt a lehetőséget cégalapítás, vagy szlovák rendszámtábla megszerzése céljából, hogy kevesebb adót fizessen, vagy olcsóbb legyen gépkocsija kötelező felelősségbiztosítása

A 671 lakosú Apátújfalun például 27, az 545 lelket számláló Tótgyarmaton pedig körülbelül 50 magyarországi állampolgárnak van állandó lakhelye, amivel automatikusan szavazójogot is kaptak. A lap szerint ugyanakkor túlnyomó többségüknek eszébe sem jut szavazni, mivel teljesen más célból jelentkezett be, a választásokat legfeljebb a részvételi arány csökkentésében befolyásolhatják. Azóta módosították az idézett jogszabályt, már csak azok kaphatnak állandó lakhelyet, akiknek ingatlanjuk is van az országban.

A Smer az esélyes

A várakozások szerint a helyi önkormányzatok többségében a függetlenek és a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) szerzi majd meg a legtöbb helyet. Az Új Szóban ismertetett felmérések szerint a szavazási részvétel alacsonyabb lesz, mint a júniusi parlamenti, vagy a korábbi önkormányzati választásokon.

A több mint 4 millió szavazásra jogosultnak várhatóan körülbelül fele megy el szavazni. Több mint 21 ezer önkormányzati képviselőt és 2900 polgármestert választanak meg. A közel hatezer szavazóhelyiség reggel hétkor nyit, és este nyolcig lehet leadni a voksokat. Az előzetes eredmények szombat este nyolc óra körül várhatók.