Elbukta a szlovák kormány az önkormányzati választást

Vágólapra másolva!
A részeredmények alapján úgy tűnik, a szombati szlovák önkormányzati választásokon vereséget szenvedett a jobbközép kormánykoalíció. A jobboldali pártok húsz év után elvesztették a pozsonyi polgármesteri széket is. Több tucatnyi polgármestere lesz a magyar-szlovák Híd pártnak és MKP-nek is.
Vágólapra másolva!

Az egyelőre nem hivatalos végeredmények szerint vereséget szenvedett a szlovák jobbközép kormánykoalíció a szombaton megtartott önkormányzati választásokon.

A vasárnap reggeli adatok szerint a szlovákiai szabad választások történetében először fordult elő, hogy a kereszténydemokraták elvesztették a pozsonyi polgármesteri választást. Sőt több más nagyvárosban is ugyancsak a korábbi miniszterelnök, a szociáldemokrata Robert Fico pártja, a Smer tört előre. Mikulás Dzurinda külügyminiszter, a kereszténydemokrata SDKU elnöke vasárnap hajnali nyilatkozatában elismerte a vereséget.

Az első kommentárok szenzációként értékelték, hogy Pozsonyban a Smer által támogatott, párton kívüli jelölt futott be. A főváros húsz évig a jobbközép pártok bevehetetlen erődjének" számított. A függetlenként induló, de Ficóék által támogatott Milan Ftácnik győzelmi beszédében kijelentette: mindenki polgármestere szeretne lenni, nem csak azoké, akik rá szavaztak. Várható első lépéseiről azt mondta: a fővárosnak takarékoskodnia kell majd.

A választásokon majdnem 3 ezer polgármesterről és több mint 21 ezer képviselőről kellett dönteni. A szlovák statisztikai hivatal szerint a függetlenek 979 polgármesteri és 4764 önkormányzati képviselői bársonyszéket szereztek. A második helyen az ellenzéki Smer végzett 599 megválasztott polgármesterjelölttel és 4576 megválasztott képviselővel.

Várhatóan több tucatnyi polgármestere lesz a kormánykoalíciós Híd magyar-szlovák polgári pártnak és a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártjának (MKP) is - derült ki a választás nem hivatalos részeredményeiből. A magyarok lakta régiókban a helyhatósági választások tétje az volt, hogy a Híd vagy az MKP szerez-e erősebb pozíciókat. A részeredmények alapján ezt egyelőre nem lehet megítélni.

A főként magyarok lakta városok közül MKP-s polgármestere lesz Dunaszerdahelynek, Somorjának, Tornaljának vagy Szepsinek. A Hídnak számos magyarok lakta kisebb településen lesz polgármestere. Kassa új polgármestere pedig az ellenzéki Smer és a Híd közös jelöltje lesz. Néhány helyen a Híd és az MKP által támogatott jelölt győzött. A választások eredményét vasárnap délután a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd is sikeresnek minősítette. A legnagyobb felvidéki magyar városban, Révkomáromban a két magyar párt versengéséből végül a független szlovák jelölt került ki győztesen.