Clinton váratlan megszólalása segítheti Obama adóreformját

Vágólapra másolva!
Bill Clinton korábbi amerikai elnök támogatta Barack Obamát az adóreform-elképzeléseiben - írta a Reuters. Az ellenzékkel kötött alkut saját párttársaival is el kell fogadtatnia az elnöknek, s ebben segíthet elődje.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi, demokrata elnök a republikánusok között is támogatókat kíván szerezni a reformhoz, de az alkuban tett engedmények a saját táborban is bizonytalanságot keltett. Ennek eloszlatásához kérte Obama Clinton segítségét kérte.

"Véleményem szerint ez egy jó tervezet, és remélem, hogy demokrata barátaim támogatják majd" - mondta Clinton a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón. Az ABC News szerint váratlanul szólalt fel a korábbi elnök a pénteki sajtótájékoztatón. "Remek találkozó volt" - mondta Obama, majd váratlanul átadta a pódiumot Clintonnak.

A nehezen kialakuló adócsomagban "mindkét oldalnak meg kell emésztenie olyan dolgokat, amiket nem szeret" - mondta az ex-elnök. "Nem szeretnénk visszasüllyedni a recesszióba. (...) Azt hiszem, ez a lehető legjobb választásunk" - tette hozzá.

Az egyesség szerint a jövedelemadó-kedvezményt minden adózónál meghosszabbítanák, megújítanák a hosszú távú munkanélküli-ellátásokat és csökkentenék egy évre a társadalombiztosítási járulékokat. Előbbi a 250 ezer dollár felett kereső családoknak kedvez, amit a republikánusok támogatnak, a segélyek meghosszabbítását viszont a demokraták szorgalmazták.

A demokraták közül több politikus azt sérelmezte, hogy az egyezség túl nagy kedvezményt ad a republikánusoknak, illetve a gazdagok járnak jól egyes adófajtákkal - írta az ABC News.