Felesküdött az első fekete képviselő Lengyelországban

John Abraham Godson az első fekete parlamenti képviselő Lengyelországban, néger
Vágólapra másolva!
Fekete képviselője is van a lengyel parlamentnek, miután a nigériai származású John Abraham Godson elfoglalt egy megüresedett helyet, amelyet korábban egyik párttársa töltött be. A kormánypártban politizáló Godson közel húsz éve él Lengyelországban, és azt mondja, ez idő alatt sokat javult a lengyelek feketékhez való hozzáállása.
Vágólapra másolva!

A nigériai John Abraham Godson a kilencvenes években érkezett meg Lengyelországba, ahol nyelviskolát nyitott, és lelkészként kezdett dolgozni egy protestáns templomban. Politikai pályára is lépett, és tagja lett a jelenleg kormányzó Polgári Platformnak, amelynek színeiben bekerült Lodz városának önkormányzatába.

Most bejutott a parlamentbe is, miután megürült egy olyan hely, amelyet eddig egyik párttársa, Hanna Zdanowska töltött be. Zdanowska azért távozott, mert a helyi választáson elnyerte Lodz polgármesteri székét. Godson bekerülése a parlamentbe hatalmas médiaszenzáció lett Lengyelországban, amelynek még fővárosában, Varsóban is ritkán látni feketéket - írja a BBC tudósítója. Hozzáteszi, hogy a rasszizmus problémát jelent az országban, ahol még az iskolázott emberek is szoktak rasszista vicceket mondani.

Godson azt mondta, hogy a kilencvenes évek eleje óta sokat javult a helyzet, és különösen érezhető a fejlődés a hat évvel ezelőtti EU-csatlakozás óta. A lengyel feleségével négy gyermeket nevelő politikus azt is egyértelművé tette, hogy nem akar visszatérni szülőhazájába. "Lodzi vagyok, itt élek, itt akarok meghalni, és azt akarom, hogy itt is temessenek el" - mondta az egyik lengyel rádiónak.

Októberben Szlovénia került be a világhírekbe azzal, hogy afrikai származású politikus nyerte el az egyik város polgármesteri posztját. A ghánai születésű Peter Bossman Piran városának lett az első embere. Részletek ebben a cikkben.